Vágólapra másolva!
A címvédő Mizo Pécs került előnybe a női kosárlabda NB I három győzelemig tartó döntőjében, miután a sorozat első mérkőzésén, hazai pályán magabiztosan győzte le riválisát, az MKB-Euroleasing Sopront.

Nőikosárlabda-bajnokság, döntő, első mérkőzés:
MiZo Pécs - MKB-Euroleasing Sopron 77-46 (19-7, 21-18, 17-16, 20-5)
Pécs, 4000 néző
v.: Valovics, Földházi
Pécs: Fegyverneky 6, Dapo, Iványi 15/6, Liszina 13, Béres 9. Cs.: Johnson 9, Branzova 20, Vajda 5/3, Bujdosó, Semsei.
Sopron: Honti 2, Cserny 5, Kocsis 2, Matovic 15, Károlyi 8. Cs.: Gorbunova 2, Eördögh, N'Diaye 10, Horváth Zsófia 2, Orbán.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is a MiZo Pécs és az MKB Euroleasing Sopron vívja a nőikosárlabda-bajnokság döntőjét. Ebben a szezonban eddig háromszor találkozott egymással a két csapat: az alapszakaszban mindkét együttes hozta a hazai meccsét, míg a Magyar Kupa-döntőben - egy igen izgalmas végjáték után - a pécsiek diadalmaskodtak.

A döntő első, pécsi mérkőzésén a vendégek a mandulagyulladással bajlódó Horváth Zsuzsanna, valamint az időközben Sopront elhagyó Nikki Teasley nélkül voltak kénytelenek kiállni. Talán emiatt is a pécsiek villámrajtot vettek, főleg Branzova csillogott: a bolgár légiós szerezte az első három hazai kosarat, amelyre Cserny csupán egy büntetőponttal tudott válaszolni. Iványi triplája és Matovic büntetője után Branzova 11-3-ra módosította az állást. Az első negyed végén 19-7-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző.

A második 10 perc kiegyensúlyozottabb volt, a pécsi két pontra 12-vel válaszoltak a vendégek, ám Rátgéber László időkérése megnyugtatta a baranyai csapat tagjait, hiszen hamar elhúztak a vendéglátók 27-19-re. A vendégekben N'Diaye tartotta a lelket, de az ő ponterős játéka is csak arra volt elég, hogy félidőben "csak" 40-25-re vezessenek a házigazdák.

A harmadik negyedben kiegyensúlyozott játék folyt a pályán, és minimális, 17-16-os részsikert ért el a Pécs. Az utolsó tíz percnek így megnyugtató előnnyel vághatott neki a címvédő MiZo, ennek ellenére nem ültek rá az eredményre Rátgéber László tanítványai, hiszen a zárónegyed első hat percében újabb 13 ponttal toldották meg a vezetést. A hátralévő idő már csak formalitásnak tűnt, s így könnyedén, 31 ponttal nyert a címvédő

A döntő az egyik fél harmadik győzelméig tart, a második mérkőzést május 5-én Sopronban rendezik.

(Mobilpress)