Öt év múlva minden lakásban ott lesz a széles sáv

Vágólapra másolva!
Mintegy 200 milliárd forint további befektetésével öt év múlva minden magyar háztartás számára lehetővé válik a széles sávú internet-csatlakozás - mondta az informatikai miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Kovács Kálmán, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) vezetője hozzátette: jelenleg a lakosság 85 százaléka érheti el potenciálisan a széles sávot, s további 1 millió számára kell még lehetővé tenni. Ez utóbbiak azonban olyan településeken laknak, ahol 3 ezernél kevesebben élnek. A miniszter elmondta: a fejlesztéseket elsősorban uniós forrásból kívánják megvalósítani.

8,5 millió embernél ott a széles sáv

Magyarországon jelenleg a 3 ezer fősnél nagyobb települések több mint 92 százaléka érheti el a széles sávú internetet - ez összesen több mint 7 millió embert érint. A 3 ezer főnél kisebb településeken körülbelül 1,5 millió ember lakik, ám az ide tartozó 2 500 település közül csak 59,7 százalék érheti el potenciálisan a széles sávot (az "elérhető" nem jelenti azt, hogy ennyien elő is fizetik, csaupán ennyi embernek lenne lehetősége szélessávon csatlakozni).

Kovács Kálmán elmondta: az uniós 15-ök átlagával összehasonlítva Magyarországon a rendszeresen internetezők aránya jelenleg 74 százalék, míg 2004-ben 51 százalék volt. A növekedésben szerepet játszanak a tarifacsökkentések, az EMagyarország projekt, és számos tartalmi fejlesztés is, melyek az elmúlt két évben indultak. Eredményük pedig, hogy 2004 óta a négy legnagyobb magyar internetes portál látogatottsága megötszöröződött.

Még mindig van, aki nem akarja

A miniszter elmondta azt is, hogy 2006 végén a magyar háztartások 46 százalékában lesz számítógép, szemben a 2002. év végi 21 százalékkal. Kovács Kálmán közölte: míg 2003 márciusában a magyar háztartások 12 százaléka rendelkezett internet-hozzáféréssel, tavaly a harmadik hó végén már 22 százaléka. Tavaly márciusban ez az arány az uniós 15-ökben 50 százalék, míg Csehországban 18 százalék volt.

A miniszter problémaként elmondta: egy felmérés szerint az internettel nem rendelkező magyar háztartások 60 százaléka nem is akarja elérni a világhálót. Az eseményen Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke kifejtette: a szabályozó hatóság jelentős eredményének tartja, hogy a széles sávú elérésben vezető szerepet játszó ADSL havi előfizetési díja két éve alatt a felére csökkent. Ma már például a legnagyobb szolgáltató 5-6 ezer forintért kínálja a hagyományos vezetékes telefonvonalon alapuló internet elérést.

Magyarországon az idén március végén több mint 960 ezer internet előfizető volt, míg 2002 decemberében 230 ezer. Az ADSL-előfizetők száma 2006 márciusában elérte a 440 ezret. A statisztikák nem rögzítik ugyan, de 100-400 ezer közé tehető azok száma, akik ingyenes (modemes) internetkapcsolattal rendelkeznek. A további feladatok között az NHH elnöke megemlítette: a nagyobb verseny érdekében az idén az első félévben bevezetik azt a metódust, ami a kiskereskedelmi árakból számítja ki a hozzáférések nagykereskedelmi árát. Ennek lényege, hogy az új piaci szereplők is megfelelő árrést tudjanak elérni az internet-szolgáltatáson.

MTI - [origo]