A BitTorrenten árulná filmjeit a Warner

Vágólapra másolva!
Az amerikai filmstúdió kedden jelentette be, hogy megállapodást kötött a BitTorrent céggel, melynek keretében hamarosan a társaság - kalózok által is gyakran használt - fájlcserélő rendszerein keresztül is értékesíteni filmjeit - legálisan.
Vágólapra másolva!

A BitTorrent egy teljesen legitim internetes letöltőtechnológia - amelyet kifejezetten nagyméretű fájlok, például filmek terjesztésére optimalizáltak. Ennek ellenére a BitTorrentet nem kizárólag legális tartalmak - például CD-re égethető Linux-verziók -, hanem a világhálón illegálisan elérhetővé tett filmek, zenék és szoftverek terjesztésére is előszeretettel használják.

A technológia kétes hírnevétől eltekintve a Warner Bros kedden bejelentette, hogy a nagy filmstúdiók közül elsőként a nyártól kétszáz mozi- és tévéfilmjének értékesítését kezdi meg a BitTorrent.com-on keresztül, egyelőre az amerikai internetezők számára.

A filmstúdió döntéséhez az is hozzájárult, hogy a letöltőtechnológia megalkotója, Bram Cohen korábban megállapodást kötött az amerikai mozgóképszövetségével: ennek keretében a BitTorrent.com-on tavaly ősz óta nem érhetők el a felhasználók számítógépeiről megosztott - sokszor kétes eredetiségű - tartalmak.

A Warner Bros közleménye szerint az online terjesztett filmek a BitTorrent által fejlesztett újfajta másolásvédelmi megoldással lesznek levédve, s az alkotásokat a DVD-megjelenések napján elérhetővé fogják tenni a világhálón is. Bár az online filmáruház végleges árai még nem ismertek, a tévésorozat egy epizódját várhatóan egy dollárért - azaz 200 forint körüli összegért -, a mozifilmeket pedig egy hagyományos DVD áráért lehet majd letölteni. Jelentős megkötés még, hogy a megvásárolt alkotásokat nem lehet majd sem másolni, sem pedig CD-re vagy DVD-re égetni, csupán a merevlemezen lehet raktározni.