Emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak

Vágólapra másolva!
Az agrártermékek termelői ára az első negyedévben 5,8 százalékkal növekedett az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 13,3 százalékkal emelkedett, az élő állatoké és állati termékeké 1,0 százalékkal csökkent. A mezőgazdasági termelés ráfordításainak árszintje 3,6 százalékkal volt magasabb a 2005 első negyedévinél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Vágólapra másolva!

Az agrártermékek termelői árszintje az idén, január-februárban 3,3 százalékkal nőtt 2005. január-februárhoz képest.

Tavaly, az első negyedévben a mezőgazdasági termelői árak 12,9 százalékkal alacsonyabb voltak, mint egy évvel korábban, ezen belül a növényi termékek termelői ára 28,8 százalékkal csökkent, az állati termékeké 9,2 százalékkal nőtt.

A gabonafélék termelői átlagára az idén, az első negyedévben 2,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi, alacsony szinthez képest.

A zöldségfélék ára 27,4 százalékkal, a gyümölcsféléké 25 százalékkal emelkedett. Az év első három hónapjában, a gyümölcsök közül az alma a legjelentősebb termék, amelynek ára a piacon 28,5 százalékkal, a felvásárlóknak történő értékesítésnél pedig 42,1 százalékkal nőtt.

A burgonya ára - a tavalyi több mint 50 százalékos csökkenés után - az idén 46,4 százalékkal emelkedett.

A vágóállatok termelői ára január-márciusban 0,6 százalékkal csökkent a tavalyi 12,3 százalékos növekedés után. Ezen belül csak a vágómarha ára növekedett, 16,3 százalékkal. A többi termék ára csökkent: a vágósertésé 1,6 százalékkal, a vágóbaromfié 3,6 százalékkal.

Az állati termékek ára 1,8 százalékkal csökkent, ezen belül a tej termelői ára 3,7 százalékkal, a méz ára 7,7 százalékkal mérséklődött, a tyúktojás ára viszont 2005 első három hónapjához viszonyítva 8,7 százalékkal nőtt.

A ráfordítások között a mezőgazdaság folyó termelőfelhasználásának árszínvonala 3,4 százalékkal volt magasabb a 2005. I. negyedévinél. A termelésben felhasznált termékek és szolgáltatások legtöbbje 2-5 százalék közötti mértékben drágult. A műtrágya és az energia ára ezt meghaladóan, mintegy 12, illetve 8 százalékkal emelkedett, a takarmányoké 1,3 százalékkal mérséklődött. A mezőgazdasági rendeltetésű beruházási javak árszintje 4,8 százalékkal nőtt.

Az agrárolló mutatója, amely a mezőgazdasági termelői árindex és a ráfordítás árindex hányadosa mindössze 100,7 százalék volt 2006 január-márciusban.