Puccsszerű rockzenei hatalomátvétel világszerte

Vágólapra másolva!
Az Államokban a Tool és Pearl Jam lemezei fogytak a legjobban, amelyek az európai listákon is jól szerepeltek. A britek szemét a Snow Patrol új korongja nyitotta fel, a németeknél a legújabb Megasztár lemeze hódít, míg nálunk továbbra is a Tankcsapda albuma a legkelendőbb.
Vágólapra másolva!

A tengerentúl harmadik hete ismétlődik az, hogy a két legmagasabb új belépő egyaránt rockzenekar. A két héttel ezelőtti Dresden Dolls és a NOFX, valamint a múlt heti Godsmack és Taking Back Sunday páros után most a Tool és a Pearl Jam nevéhez fűződik a legjobb debütálás. Ezek közül előbbi zenekar rögtön az első helyen kezdett negyedik, 10,000 Days című korongjával, mely már az első héten bearanyozódott, hiszen több mint 500 000 darab talált belőle gazdára.

A rockzenei berkeken belül nehezen meghatározható, akár alternatív metált, akár progresszív rockként aposztrofált, de mindenképp meglehetősen sötét, húzós zenét játszó csapat 1990-ben alakult Los Angelesben, első albuma 1993-ban került a boltokba, Undertow címmel. A lemez csak az ötvenedik helyig jutott a Billboard albumlistáján, de ez is elég volt ahhoz, hogy több mint 2 millió példány találjon gazdára belőle. A csapat második munkája 1996-ban jelent meg Aenima néven, és a megjelenés hetében rögtön a második helyen kezdett a listán, egyedül a Nirvana live válogatáslemeze tudta megelőzni. Ezután egy hosszabb szünet következett, mely alatt a frontember Maynard James Keenan megalakította az A Perfect Circle nevű zenekart. A csapat 2001-ben tért vissza harmadik albumával, és a Lateralus már a lista élén nyitott. Újabb öt évet kellett várni a legújabb anyag elkészültéig, közben azonban a Perfect Circle nagyon is aktív volt. Keenan emellett a Nine Inch Nails-ből is ismert Danny Lohnerrel Puscifer név alatt is gyártott dalokat, melyek az Underworld mozifilmek és a Fűrész 2 filmzenealbumain hallhatók. A friss Tool korong első listás szerzeménye a Vicarious című, több mint hétperces eposz. Maga az anyag az első helyen nyitott még Ausztráliában és Kanadában, valamint számos európai országban (Ausztria, Hollandia, Norvégia).

A második helyen szintén egy veterán csapat kezdett azonos című lemezével. A Pearl Jam ugyancsak 1990-ben alakult Seattle-ben, és az Alice In Chains, a Nirvana és a Soundgarden mellett a grunge zenekarok főpillérének számít. Ten című bemutatkozó lemezük pedig a Nevermind mellett a műfaj egyik mérföldköve, melyből csak az Államokban több mint kilencmillió darab kelt el. A banda a '90-es években háromszor is állt az albumlista élén és annak ellenére, hogy dalaikhoz sokszor nem készültek videóklippek, még legutóbbi 2002-es lemezükkel is az ötödik helyen nyitottak. 2004-es karrierősszegző válogatáslemezük óta a most megjelent korong a nyolcadik stúdiómunkája a csapatnak, mely már egy új kiadónál, a J Records-nál jelent meg, szakítva az Epic kiadóval. A lemezt most sokkal nagyobb promóció kísérte, hiszen tizenkét év után újra felléptek a Saturday Night Live című műsorban és David Lettermannél is vendégeskedtek. Itt előadták a Life Wasted című dalukat is, mely vélhetően a következő sláger lesz a lemezről az elsőként kimásolt World Wide Suicide után. Utóbbi egyébként a nálunk New York-i helyszínelők néven ismert sorozat április 19-i adásában is elhangzott a tengerentúl. Európában ugyancsak jól szerepel a lemez, Olaszországban és Portugáliában a lista élén nyitott.

Forrás: www.mobbdeepworld.com

Mobb Deep


A harmadik helyre érve még mindig új jelzésű lemezzel találkozhatunk. Az 1992-ben alakult queensbridge-i legendás hardcore rapduó, a Mobb Deep legújabb, Blood Money című anyaga debütált itt, a dobogó legalsó fokán. Prodigy (Albert Johnson) és Havoc (Kejuan Muchita) 1993-ban mesélt először a a New York-i gettók kegyetlen világáról Juvenile Hell című albumán, azóta pedig a keleti parti hiphop szcéna meghatározó alakjaivá váltak. 2001-ben az Infamy-n szakítottak a kemény hangzással, ez és a Jay-Z-vel való viszály azonban nem tettek jót a duó karrierjének. Kiadójuk megvált tőlük, az ezután kiadott Amerikaz Nightmare sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Tavaly nyáron aztán 50 Cent személyében rájuk mosolygott a szerencse, aki leszerződtette őket egyre bővülő, G-Unit nevű kiadójához. Az együttműködés első jeleként feltűntek 50 Cent Outta Contol című dalának remix változatában és a filmjéhez készült filmzenealbumon is.

A Top 10-ben két új lemez indított még. Elsőként a nyolcadikként debütáló Jewel, Goodbye Alice in Wonderland című albuma. A svájci szülőktől származó alaszkai énekesnő első korongja 1995-ben jelent meg Pieces of You névvel, és az olyan daloknak köszönhetően, mint a You Were Meant for Me, a Who Will Save Your Soul és a Foolish Games tizenkét millió darab fogyott belőle. Spirit és This Way címen megjelent albumai szintén jól fogytak. A 2003-ban kiadott 0304 névvel ellátott lemezén szakított az addigi folkos hangzással, de az új stílus nem igazán tetszett a rajongóknak. A most megjelent korongon visszatért zenei gyökereihez, producere pedig a Green Day sikereiért is felelős Rob Cavallo volt. A tizedik pozícióban a countrysztár Phil Vassar első Greatest Hits kollekciója nyitott. Az énekes olyan több country előadónak is írt már sikerdalokat, legutóbb pedig az American Idol című tehetségkutató verseny country változatának, a Nashville Star-nak az egyik zsűritagja volt.

Forrás: Red Dot

Jewel


A Top 20-ban egyetlen új lemez tűnt fel, mely a New Jersey-i post-hardcore zenekar, a Thursday nevéhez fűződik. A City by the Light Divided című korong már a negyedik stúdióalbuma a csapatnak, melynek első slágere a Counting 5-4-3-2-1 című dal. Az ötvenes mezőnyben tovább folytatódott a rockzenekarok új lemezeinek debütálása. A huszonkettedik helyre érkezett meg az ausztrál Wolfmother bemutatkozó albuma, melyről a britek a Dimension, az otthoniak a Mind's Eye és a White Unicorn című dalokat juttatták a listákra, a tengerentúlon pedig a Woman című szerzemény forog sokat a rockrádiókban. Az utolsó új belépő a Rebel Meets Rebel nevű heavy metál-country crossover project azonos című lemeze. A csapat tagjai a Panterából ismert és tragikusan elhunyt Dimebag Darrell, a testvére Vinnie Paul és Rex Brown, valamint az idén hatvanhetedik születésnapját ünneplő countryénekes David Allan Coe.

Huszonhárom helyezést javított a skót énekesnő, KT Tunstall Eye to the Telescope című albuma, ezzel elérte eddigi legjobb pozícióját az amerikai listán, ahol a harmincharmadik helyen áll. A siker a hamarosan végetérő American Idol-nak köszönhető, melynek május 2-án sugárzott adásában az énekesnő Black Horse & the Cherry Tree című dalát adta elő Katharine McPhee, az egyik versenyző. Még két érdekesség a tengerentúli listákról: a Backstreet Boysból ismert Brian Littrell szólóalbuma a hetvennegyedik helyen kezdett, Welcome Home címmel, ezenkívül a Hot 100-on is feltűnt az Angliában rettentő sikeres Crazy a Gnarls Barkley-tól a kilencvenegyedik helyen.