Vágólapra másolva!
Szurkolói fórumokon napok óta vitatéma, miért nem halasztja el a Magyar Kézilabda Szövetség a Győri Graboplast ETO KC és a Ferencváros közötti, döntőnek beillő bajnoki összecsapást. A május 17-i összecsapást ugyanis a két legjobb magyar együttes nemzetközi kupafináléja fogja közre. A választ Sinka László főtitkár nyílt levében adta meg.

"Miután egyes médiumokban néhányan - tájékozatlanságukból adódóan - felvetették a női bajnoki cím sorsát eldöntő Győri Graboplast ETO-FTC mérkőzés elhalasztásának lehetőségét a két csapat európai kupadöntőbeli kötelezettségével összefüggésben, a Magyar Kézilabda Szövetség tájékoztatja a közvéleményt, hogy a mérkőzés későbbi időpontban történő lejátszására nincs lehetőség.

A magyar női NB I-ben részt vevő csapatokban szerepelnek olyan külföldi állampolgárságú játékosok, akik érintettek hazájuk válogatottjának soron következő Európa-bajnoki selejtező mérkőzésein. Az Európai Kézilabda Szövetség rendelkezései és az előzetes megállapodások alapján ezeknek a játékosoknak május 22-étől a nemzeti együttesük rendelkezésére kell állniuk, ezért a május 20-án esedékes európai kupadöntő-visszavágókat követően nincs lehetőség NB I-es bajnoki mérkőzések megrendezésére.

A Győri Graboplast ETO KC-FTC mérkőzés időpontját a rájátszás valamennyi találkozójához hasonlóan a Liga jóváhagyását követően határozta meg a Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége, és az érintett csapatok közös megegyezése alapján írta ki a Versenybizottság.

Sinka László
főtitkár
Magyar Kézilabda Szövetség"