Bono most újságot szerkeszt

Vágólapra másolva!
Az Independent című brit napilap keddi kiadását a U2 frontembere szerkeszti, és az eladásokból befolyó jövedelem felét az AIDS elleni afrikai küzdelemre különítik el.
Vágólapra másolva!

Bono többek között Tony Blair miniszterelnökkel és Gordon Brown pénzügyminiszterrel készített interjút, Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter pedig tíz kedvenc zeneszámát közli az ír rocksztárral (Rice válaszai között szerepel a "bármi a U2-tól" is).

Az újság címlapját a híres brit művész, Damien Hirst készítette a következő fejléccel: "No News Today" (Ma nincsenek hírek) - kivéve, hogy 6500 ember halt meg Afrikában AIDS-ben.

A lap további hírességekkel van megspékelve, Stella McCartney a divattervező Giorgio Armanit interjúvolta meg, aki szerint a cége "szociálisan felelős elven" működik, Tony Blair hangsúlyozza az afrikai helyzet megoldásának szükségességét, míg Hugo Chavez venezuelai elnök a barátjának nevezte a sokat támadott zimbabwei elnököt, Robert Mugabét. Megszólaltak az újságban a U2 további tagjai is, akik közül The Edge a New Orleans-i zenészek szerepéről értekezett a város újjáépítésében.

A zenészi szerepét egyre inkább közéletire cserélő Bono viszont bevallotta, hogy maga sem hiszi, híresség mivoltával nyomást gyakorolhatna a politikusokra a szegénység felszámolása érdekében. "A hírnév röhejes dolog, de mégiscsak valuta, és próbálok minél bölcsebben bánni az enyémmel" - mondta a szociálisan túlérzékeny énekes, aki hétfőn egyébként egy új piros mobiltelefont dobott piacra, melynek az eladásából befolyó összeg is az AIDS terjedése elleni afrikai kampányt hivatott segíteni.