Vágólapra másolva!
A római rendőrség hat órán át hallgatta ki Luciano Moggit, a Juventus labdarúgóklub mérkőzések manipulálásával vádolt korábbi főigazgatóját. Olasz sajtóértesülések szerint a hatóságok már nemcsak a 2004/2005-ös, hanem a vasárnap befejeződött bajnokság kapcsán is nyomoznak, minek következtében elképzelhető, hogy torinói klubot megfosztják utóbbi  két bajnoki címétől és valamelyik alsóbb osztályba száműzik.

"Nagyon fáradt vagyok, megpróbáltam mindent részletesen elmagyarázni" - mondta a rá váró újságíróknak a maratoni kihalgatás után Moggi. "A világ futballjában nem léteznek olyan szervezetek, melyekről a napokban írtak, mindenki a saját érdekeivel törődik." Fulvio Gianaria, Moggi ügyvédje annyit mondott, hogy a kihallgatás nyugodt légkörben zajlott, és várhatóan a napokban a nápolyi ügyészség is beidézi védencét.

Moggit azzal vádolják, hogy a 2004/2005-ös szezonban játékvezetők segítségével manipulálta a torinóiak mérkőzéseinek eredményét, fenyegetéssel próbált futballistákat arra rávenni, hogy a Juventushoz szerződjenek, és nyomást gyakorolt Marcello Lippi szövetségi kapitányra a válogatott keretek kialakításakor. Ez utóbbi vádpontra az érintett felháborodottan reagált: "Napi kapcsolatban álltam a klubok vezetőivel, de ez teljesen természetes. Arról is érdeklődtem, hogy melyik játékos hogyan dolgozott az edzéseken, vagy éppen kinek vannak olyan gondjai, amelyek befolyásolhatják a teljesítményét. Edzőként korábban én is elmondtam a szövetségi kapitánynak, hogy csapatomból kit lehet esetleg kipróbálni a válogatottnál és ki az, akinek véleményem szerint jól jönne egy kis pihenő. Fenyegetésről és nyomásgyakorlásról azonban szó sem volt, a Juventustól senki sem akart játékosokat rám erőltetni" - jelentette ki Lippi.

A kapitány nyilatkozata azonban vélhetően már nem húzza ki a csávából Moggit, és könnyen lehet, hogy a Juventus utóbbi két bajnoki címe is rámegy az botrányra. Az olasz hatóságok ugyanis immár az idei Juventus-Siena találkozó manipulálása ügyében is nyomoznak, vagyis a zebramezeseknek összesen hét bajnokiját lengi körül a bundagyanú.

Ha a csalásokat bebizonyítják, a La Gazzetta dello Sport prognózisa szerint a Juventust a B vagy a C ligába sorolják vissza, valamint megfosztják mindkét scudettótól. Ebben az esetben Serie A idei bajnoka a második helyen végzett Milan lehetne, ám mivel a piros-feketék is érintettek a bundaügyben (a játékvezetőkért felelős klubvezető keveredett gyanúba), az olasz sportnapilap azt jósolja, hogy a harmadik helyen zárt Interhez kerül majd a bajnoki a trófea, míg a 2004/2005-ös pontvadászat első helyezett nélkül kerül majd be a jövőbeli évkönyvekbe.

A következő szezonban a Juventus mellett a Fiorentina és a Lazio is számíthat a kizárásra, illetve arra, hogy az ősszel nem vehetnek részt a nemzetközi kupasorozatokban. Jelenlegi állás szerint a firenzeiek a Bajnokok Ligájában, a rómaiak pedig az UEFA-kupában indulhatnának.

MTI / [origo]