Még nincs fideszes főpolgármester-jelölt

Vágólapra másolva!
Június 13-ig dönt a Fidesz fővárosi választmánya a budapesti főpolgármester-jelölt személyét illetően. A mai ülésen négy jelöltet választottak, akik közül kijelölik majd Demszky ellenfelét.
Vágólapra másolva!

Nem született végleges döntés, de még ajánlás sem a Fidesz szerdai választmányi ülésén a főpolgármester-jelölt személyét illetően. Kupper András a tanácskozást követően elmondta: június 13-ig kell dönteni a Fidesz fővárosi listájáról és a főpolgármester-jelöltről. A párt budapesti elnöke közölte: az országos elnökség négy személyt javasol főpolgármester-jelöltnek. Cselovszki Zoltánt, a Fidesz új Budapest Központjának vezetőjét, Fónagy János volt közlekedési minisztert, Tarlós István harmadik kerületi polgármestert és Tirts Tamás fővárosi képviselőt .

Döntött viszont a fővárosi választmány a kerületi polgármesterjelöltekről, kivéve az I., a XVII., és a XVIII. kerületet, ahol még nem történt jelölés.

A jelöltek: II. kerület Láng Zsolt, III. kerület Tarlós István (ha nem ő lesz a Fidesz főpolgármester-jelöltje), IV. kerület Wintermantel Zsolt, V. kerület Rogán Antal, VI. kerület Illés Zoltán, VII. kerület Kecskés Gusztáv, VIII. kerület Dénes Margit, IX. kerület Kandolka László, X. kerület György István, XI. kerület Kupper András, XII. kerület Pokorni Zoltán, XIII. kerület Veszelovszky Zoltán, XIV. kerület Rátonyi Gábor, XV. kerület László Tamás, XVI. kerület Kovács Péter, XIX. kerület Tarnai Richárd, XX. kerület Kajzer György, XXI. kerület Németh Szilárd, XXII. kerület Karsay Ferenc, XXIII. kerület Kubatov Gábor.