Vágólapra másolva!
Két héttel az idénynyitó, úgynevezett tájékoztató viadal után péntektől vasárnapig már élesben küzdenek meg egymással a legjobb hazai kajakosok és kenusok, ugyanis a hét végi, szolnoki T-Mobile-kupa egyben válogató lesz a csehországi Racicében július 6. és 9. között sorra kerülő Európa-bajnokságra, valamint az augusztus 17-én rajtoltó szegedi vb-re.

A szezon első tétversenye előtt az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy egyesben megküzd-e egymással a tavaly párosban három-három világ- és Európa-bajnoki címet szerzett duó két tagja, Kovács Katalin és Janics Natasa.

Nos, a két olimpiai aranyérmes klasszis kitart egymás mellett, és a három páros indulás (1000, 500, 200 m) mellé négyes részvételeket iktatott be az idei programjába. Az olimpiai távon, azaz 500 m-en a Paksy Tímea, Kovács, Janics, Fazekas Krisztina kvartett ül egy hajóba.

Angyal Zoltán szövetségi kapitány az elmúlt esztendővel ellentétben a "női vonalon" engedélyezte, hogy egy távon több számot is vállaljanak a versenyzők. Ennek megfelelően a felbomlott Európa-bajnok duó tagjai, Paksy és Benedek Dalma a csapathajóik mellett egyesben is lapátot ragadnak, és ugyanezt teszi Szabó Szilvia is. Érdekesség, hogy 500 és 1000 m-en ott lesz a rajtnál a hatszoros maratoni világbajnok Csay Renáta is.

A férfiak egy távon csak egy számban lapátolhatnak. A kajakosok egyéni küzdelmeiben 500 és 1000 m-en Vereckei Ákos és Benkő Zoltán csatáját várják a szakértők. Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor úgy döntött, hogy az egyesek helyett inkább a párosokra koncentrál. Kétszáz méteren egyesben az Eb-ezüstérmes Boros Gergely számít a legnagyobb esélyesnek, míg párosban az Eb-harmadik Gyertyános Gergely, Babella Balázs, valamint a Kadler Viktor, Beé István duó lehet a befutó.

Ők négyesben a 200 m világbajnoki címvédői, és az idén is ebben az összeállításban vágnak neki a válogatónak, ráadásul nem csak 200, hanem 500 méteren is ott lesznek a rajtnál. Szolnokon a kenusoknak nem lesz négyes válogató, a szövetségi kapitány ugyanis úgy döntött, hogy ebben a szakágban először egyesben és párosban méri fel az erőviszonyokat. Egyesben 500 és 1000 m-en az olimpiai bronzérmes Vajda Attila, illetve Joób Márton párharcára lehet számítani, 200 méteren pedig hajóba térdel Kolonics György is. Utóbbi Kozmann György társaságában feltehetőleg magabiztosan nyeri majd meg mindhárom párost.

A T-Mobile-kupa programja:
péntek:
9 ó: 1000 m-es elő- és középfutamok
15 ó: 500 m-es elő- és középfutamok
szombat:
9 ó: 200 m-es elő- és középfutamok
14.30: 1000 m-es döntők
vasárnap:
8.20: 500 m-es döntők
14.15: 200 m-es döntők

A második és egyben utolsó Eb- és vb-válogatót június 23-25-én rendezik Szegeden.