Vágólapra másolva!
Negyvenórás utazást követően két edzést is tartott az új-zélandi labdarúgó-válogatott részére Ricki Herbert szövetségi kapitány a Szusza Ferenc-stadionban szerdán 19 órakor sorra kerülő, magyarok elleni barátságos mérkőzés előtt.

A Magyar Labdarúgó Szövetségtől (MLSZ) kapott tájékoztatás szerint a vendégeken meglátszott a hosszú utazás okozta fáradtság. Ezenkívül feltűnő volt, hogy testfelépítés tekintetében erősebbnek tűnik a magyar válogatott.

Herbert a tréning után elmondta, kedden - amikor egyébként további négy futballista csatlakozik az együtteshez - már frissebbek lesznek futballistái.

Az új-zélandiak a szerdai mérkőzést követően Grúziával, Észtországgal és a világbajnoki címvédő Brazíliával találkoznak kéthetes európai túrájuk során.

A Szusza Ferenc-stadionban szerdán 19 órakor kezdődő mérkőzéssel kapcsolatos információ, hogy hétfő délutántól a találkozó helyszínén már kaphatóak lesznek az egységesen ezer forintba kerülő jegyek.

A Megyeri úti stadionnál hétfőn és kedden 15 és 19 óra között, a mérkőzés napján pedig 10 és 19 óra között lesznek nyitva a jegypénztárak. Hétfőn és kedden az IBUSZ irodáiban is megvásárolhatóak a belépők. A diákok és a nyugdíjasok számára a belépés díjtalan.

Az új-zélandi keret:
kapusok: Glen Moss (klub nélkül), Ross Nicholson (Auckland City)
védők: David Mulligan (Doncaster), Danny Hay (klub nélkül), Che Bunce (Auckland City), Noah Hickey (New Zealand Knights), Michael Wilson (Minnesota Thunder), Steven Old (St Johns University)
középpályások: Ivan Vicelich (RKC Waldwick), Andrew Barron (Canterbury United), Tim Brown (Richmond Kickers), Jeremy Christie (Perth Glory), Kris Bouckenooghe (KSV Roeselare), Raf De Gregorio (Team Wellington), Leo Bertos (Perth Glory), Adrian Webster (Darlington)
csatárok: Vaughan Coveny (South Melbourne), Chris Killen (Hibernian), Jeremy Brockie (Sydney FC), Jarrod Smith (West Virginia University)