Vágólapra másolva!
Néhány éve a holland bajnokcsapat, az Ajax Amsterdam tagjai meglehetősen egyedi módját választották annak, miként gyűjthetnének egy kis pénzt egy jótékonysági alapítvány javára. Az amszterdami futballistákat minden bizonnyal megérintette a németalföldi festőművészet, éppen ezért úgy döntöttek, hogy a szakmai stáb, illetve a játékoskeret közül 20-an megpróbálják lemásolni Vincent van Gogh híres festményét, a Napraforgókat, és a képeket elárverezik.

A nevezetes eseményre az amszterdami Van Gogh-múzeumban került sor, és a legjobb munka az akkori csapatkapitányé, a jelenleg az AS Romát erősítő román védőé, Cristian Chivué lett, akinek művéért az árverés során 3000 fontnak megfelelő összeget fizettek.

Nem sokkal maradt el tőle a művészi hatásban Jan van Halst, aki a pályán egyébként meglehetősen kemény játékmodoráról ismert. Az általános vélemény meglehetősen hízelgő volt a futballisták számára, a legendás holland focista, Johan Cruyff, akinek az alapítványa megkapta a pénzt, például kijelentette: "Nem is számítottam ilyen szép képekre. Nem gondoltam volna, hogy a focisták ilyen jól festenek."

Nem mindenki kapott azonban kedvező kritikákat, a szakértő közönség különösen a technikai igazgató, Leo Beenhakker (a szakember néhány nap múlva Trinidad és Tobago válogatottját irányítja a világbajnokságon) képét marasztalta el. A veterán edző azonban más véleményen volt.

"Biztos vagyok benne, hogy ha Van Gogh élne, akkor meghívna a házába, akárcsak Paul Gaugainnel tette. Szerintem különösen a vázáról készített festményem tetszene neki" - mondta Beenhakker. A csapat házi gólkirálya, Rafael van der Vaart már korántsem volt ennyire elragadtatva saját művétől: "Mindig utáltam a rajzórákat az iskolában" - mentegetőzött, míg a tréner, Ronald Koeman az alábbi kifogást találta: "Általában a ballábas focisták szoktak kreatívak lenni, én pedig igazi jobblábas vagyok."