Vágólapra másolva!
A torinói sakkolimpián ma szabadnap van. A kissé borongós időben női csapatunk városnézésre indult, délutántól pedig már készülnek a szombati nagy csatára, az éllovas orosz együttessel szemben két sötét táblával való helytállásra. Férfi együttesünk a lettekkel mérkőzik meg, egy nagyarányú győzelem sokat javítani helyezésükön. A FIDE Kongresszuson megkezdődtek a bizottsági munkák, folyik a kampány, a két elnökjelölt komoly stábokkal próbálja győzködni a delegátusokat.

Verőci Zsuzsa helyszíni tudósítása Torinóból

A megerőltető öt forduló után jól jött a pihenőnap. Az élen állók egyre nehezebb ellenfelekkel mérkőznek meg, sorban játsszák a rangadókat. A kapitányok intuícióin is sok múlik, hogy melyik csapatot jelölik a csatákra, mekkora meglepetést okoznak az összeállítással. A férfiak versenyében az örmények nagyon örültek az oroszok elleni 2-2-nek, a másik táborban vegyes volt a döntetlen fogadtatása, s hangulatukat a női válogatott veresége még inkább rontotta. A magyar tábor érthetően vidámabb volt, nagy siker a címvédő kínai csapattal szemben elért 2,5-0,5, s a férfiak is fogadkoztak, hogy javítanak a helyezésükön.

A szombati 6. forduló párosítását már csütörtökön este elkészítették, nem okozott nagy meglepetést. A férfiak versenyében meglepő, hogy Üzbegisztán holtversenyben a negyedik, Irán holtversenyben áll a címvédő Ukrajnával. Almási Zoltánék vehető csapatot kaptak ellenfélül, az orosz sakkiskolán felnőtt lett sakkozókkal persze nem lesz könnyű dolguk. Nagymestereink teljesítménye az első öt fordulóban elmaradt a várttól, a zárójelbe tett perfomance-pontszám hűen tükrözi ezt. Berkes Ferenc (2464) és Balogh Csaba (2493) eddig a két legjobb pontszerzőnk 4-ből 3 ponttal, Almási (2617) és Gyimesi Zoltán (2459) négy partijából 2,5-öt szerzett, Ruck Róbert 2439) egy remi mellett egyet vesztett, Horváth Ádámnak (2343) két döntetlen a számláján.

Kiemelkedő teljesítményt nyújtott eddig az orosz világbajnok Vlagyimir Kramnyik, két világossal megnyert játszmája azt mutatja, hogy kilábalt betegségéből, s rossz formáját is maga mögött hagyta. A három játszmából elért 2,5 pontja 2960-as performance-t ér. Az amerikai együttesben Gata Kamsky is hasonló eredménnyel dicsekedhet, 2896 a pontszáma. A további sorrend: Kaszimdzsanov (üzbég) 2,5/3 (2895), Barejev (orosz) 3,5/4 (2874), Griscsuk (orosz) 3,5/4 (2866), Akojan (örmény) 3,5/4 (2847), Illescas Cordoba (spanyol) 3/3 (2844), Szargiszjan (örmény) 4,5/5 (2835), Dominguez (kubai) 3,5/4 (2834), Adams (angol) 3,5/4 (2832), Van Wely (holland) 3,5/4 (2826)

A férfi sakkolimpián az élcsoportban a 6. forduló párosítása:
Hollandia (15) - Oroszország (15,5)
Örményország (15,5) - Üzbegisztán (14,5)
Svédország (14) - Bulgária (14)
Ukrajna (14) - Irán (14)
Fehéroroszország (14) - Spanyolország (14)
Ína (13,5) - Egyesült Államok (14)
Görögország (13,5) - Brazília (13,5)
Németország (13,5) - India (13,5)
Skócia (13) - Grúzia (13)
Dánia (13) - Horvátország (13)
Szlovákia (13) - Csehország (13)
Románia (13) - Izrael (13)
Izland (13) - Indonézia (13)
Svájc (12,5) - Szerbia és Montenegró (13)
Azerbajdzsán (12,5) - Kuba (12,5)
Magyarország (12,5) - Lettország (12,5)
Lengyelország (12,5) - Írország (12,5)
Anglia (12,5) - Peru (12,5)
Argentína (12,5) - Türkmenisztán (12)

Női óriási erősítést jelent, hogy az éltáblán Hoang Thanh Trang játszik, mind az ötször szerepelt, 4 pontot szerzett, 2564-es a performance eredménye. Mádl Ildikó négy partijából 3 pontot gyűjtött, 2463-nál tart. Vajda Szidónia is egyszer pihent, 3,5 pontot szerzett, 2568-as performance tiszteletet parancsoló. Gara Anita (2275) kétszer kapott játéklehetőséget, egy-egy nyerés és vereség a számláján. A nők versenyében az orosz együttes második táblása, Tatjana Koszinceva viszi a prímet, 4,5 pontjához 2701-es performance párosul. A román Peptan 3,5 pontot szerzett 4 játszmából, ez 2675-öt jelent. Koneru életben tartja az indiai reményeket, 4,5 pontja 2663-ot ér. A további sorrend: Muzicsuk (szlovén) 2,/3 (2655), Kachiani (német) 4,5/5 (2642), Koszinceva,N (orosz) 3,5/4 (2631), Krush (amerikai) 3,5/4 (2593), Voiska 3,5/4 (2578), Vajda Szidónia (magyar) 3,5/4 (2568), Danielian (örmény) 3,5/4 (2567).

A női sakkolimpián az élcsoportban a 6. forduló párosítása:
Oroszország (12,) - Magyarország (11,5)
Spanyolország (11) - Ukrajna (12)
Mongólia (11) - Egyesült Államok (11)
Románia (11)- Örményország (11)
India (11) - Szlovénia (11)
Kazahsztán (10,5) - Bulgária (11)
Szlovákia (10,5) - Litvánia (10)
Kína (10) - Lengyelország (10)
Grúzia (10) - Franciaország (10)
El Salvador (9,5) - Észtország (10)
Németország (9,5) - Lettország (9,5)
Szerbia és Montenegró (9,5) - Vietnam (9,5)
Olaszország A 9,5) - Kuba (9)
Moldávia (9) - Izrael (9)
Görögország (9) - Hollandia (9)
Horvátország (9) - Türkmenisztán (9)
Fehéroroszország (9) - Fülöp-szigetek (8,5)