Vágólapra másolva!
Az 1000 m-es finálékat rendezték vasárnap a duisburgi kajak-kenu Világkupán: a Kovács Katalin, Janics Natasa páros a szombati 500 m-es diadal után újabb győzelmet aratott, és Paksy Tímeával, valamint Keresztesi Alexandrával kiegészülve négyesben is a legjobb volt. A kenu egyes mezőnyében hatalmas meglepetésre Vajda Attila is a dobogó tetejére állhatott fel.

Az olimpiai bronzérmes szegedi Vajda az 500-on elért ötödik helye után a hosszabbik távon jó háromnegyed hajóval győzte le a tavalyi zágrábi világbajnokságon még a román ezüstnégyesben lapátoló Florin Mironcicet, valamint a szám 1999-es vb-aranyérmesét, az orosz Makszim Opaljevet. Sőt a sorozatban négy világbajnoki címet szerző német Andreas Dittmer is a vert mezőnyben végzett.

A kenusoknál kiválóan teljesített az először "összetérdelő" Metka Márton, Joób Márton duó is, amely ezúttal a Kolonics György, Kozmann György kettős helyett szállított dobogós - harmadik - helyet a magyaroknak. Kolonicsék lábtámasza közvetlenül a finálé előtt eltört, ezért nem tudtak odaállni a rajthoz.

A nap teljesítményei közül ismét kiemelkedett a Kovács, Janics kajakpáros szereplése: az olimpiai bajnok duó több mint egy hajóval győzte le a féltávnál még élen haladó orosz egységet. Ráadásul mindezt 35 perccel azután tették, hogy Paksyval és Keresztesivel kiegészülve toronymagasan megnyerték a négyest. A Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor duónak az 500 méter után ismét egy második hely jutott.

A szombati 500 m-es döntők során egy arany-, három ezüst- és két bronzérem jutott a küldöttségnek.

Eredmények, 1000 m, döntők
férfiak:
K-1:

1. Adam van Koeverden (kanadai) 3:41.42 p
2. Fouhy (új-zélandi) 3:42.17
3. Larsen (norvég) 3:45.13
...7. Benkő Zoltán 3:54.68
K-2:
1. Andreas Ihle, Rupert Wagner (német) 3:24.08
2. Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor 3:26.57
3. Spliid, Nielsen (dán) 3:27.48
K-4:
1. Kanada 3:07.51
2. Románia 3:07.77
3. Fehéroroszország 3:08.16

A B döntőben: 1. Magyarország (Sík Márton, Boros Attila, Csamangó Attila, Gyökös Lajos)

C-1:
1. Vajda Attila 4:13.09
2. Mironcic (román) 4:14.37
3. Opaljov (orosz) 4:15.29
C-2:
1. Szergej Torres, Karel Aguilar (kubai) 3:53.52
2. Tyszynski, Tonski (lengyel) 3:54.73
3. Metka Márton, Joób Márton 3:55.01

nők:
K-1:
1. Katrin Wagner-Augustin (német) 4:13.46
2. Idem (olasz) 4:15.44
3. Gafni (izraeli) 4:16.52
...9. Szabó Gabriella 4:33.42

A B döntőben: 1. Fazekas Krisztina

K-2:
1. Kovács Katalin, Janics Natasa 3:58.60
2. Szergejeva, Lavrova (orosz) 4:02.10
3. Ruge, Hörmann (német) 4:03.10
K-4:
1. Magyarország (Kovács Katalin, Paksy Tímea, Janics Natasa, Keresztesi Alexandra) 3:31.42
2. Románia 3:33.80
3. Németország 3:34.45.