Vágólapra másolva!
Soha nem látott ütemben nő az internetes pornót nézegető britek száma, és nem csak a férfiaké - áll a The Independent on Sunday által közölt kutatási adatokban.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb brit vasárnapi liberális lap átfogó, országos vizsgálatot rendelt meg a Nielsen NetRatingstől, a világ vezető internetes adatelemző cégétől. A vasárnap ismertetett eredmények szerint tavaly 9 millió brit férfi - vagyis a brit felnőtt férfilakosság csaknem 40 százaléka - látogatott rendszeresen internetes pornóoldalakat; 2000-ben becslések szerint még csak 2 millióan voltak kíváncsiak ilyen világhálós tartalomra.

A jelentés külön kiemeli ugyanakkor, hogy az elmúlt 12 hónapban 30 százalékkal 1,4 millióra nőtt az xxx-es oldalak ötleteiből csemegéző brit hölgyek száma is. A felmérés adatainak valós árnyoldala azonban az, hogy a szakértők szerint a teljes brit gyermeklakosság több mint fele, mintegy 7 millió kiskorú is belefutott a legutóbbi egy évben kizárólag felnőtteknek szóló internetes tartalmakba, miközben nem is ilyesmit keresett.

A lap által idézett szakértők szerint az internetes pornó robbanásszerű terjedése jelentősen hozzájárul a párkapcsolatok minőségi romlásához is: a problémássá vált kapcsolatok 40 százalékának zátonyra futásában volt valamilyen szerepe a pornográfiának. A bajok a felmérés szerint sokszor akkor kezdődnek, amikor fény derül arra, hogy a férj vagy barát ilyesmiket nézeget, mert számos esetben a hölgypartner ezt megcsalással egyenértékű sértésként fogja fel.