Vágólapra másolva!
Remekeltek a magyar kyokushin (kjókusin) karatésok szombaton a budapesti Európa-bajnokságon: a formagyakorlatokat bemutatók között Tóth Attila 2004 és 2005 után harmadszor is aranyérmes lett.

A női katásoknál két magyar is felállhatott a dobogóra: a versenyzést több, mint évtizednyi (!) szünet után újrakezdő Németh Katalin a második, Tóth Renáta pedig - akárcsak 2003-ban és tavaly - a harmadik helyen végzett.

Kumitében, vagyis küzdelemben a gyengébb nem bizonyult erősebbnek a házigazdák képviseletében harcba bocsátkozók közül. Olyannyira, hogy hatan is beverekedték magukat az esti elődöntőkbe, vagyis - mivel a harmadik helyért nem mérkőznek - féltucat medállal "helyből" gazdagodott a magyar kollekció. Az 55 kilogrammos kategóriában Bartók Júlia és a 2000-ben Európa-bajnok Mótzer Melinda, 65 kg-ban Simon Orsolya és a múlt esztendei Eb-második Ábrahám Edit, plusz 65 kilóban pedig Demeter Mónika és a négyszeres Eb-aranyérmes, címvédő Szövetes Veronika került be a legjobb négy közé.

A férfiaknál a teljes erővel bevihető ütések és rúgások, no meg a töréstechnikák magyar mesterei közül hárman gondoskodtak arról, hogy dobogósok legyenek: a 2005-ben Eb-bronzérmes Rózsa Gábor (70 kg), a tavalyi kontinensviadalon szintén harmadik Fülöp Roland (90 kg), s a két bronz és két ezüst után tavaly Európa-bajnoki aranyra szert tevő Török Dániel (plusz 90).

Az estébe hajló finálék kezdetekor csupán az volt a kérdés: milyen színeloszlású lesz a 9 kumiteérem...

Tóth Attila formagyakorlatban (kata) aratott diadala után a küzdelmek során két hazai elsőség született: a nők plusz 65 kg-os kategóriájában Szövetes Veronika, a férfiak plusz 90 kg-os súlycsoportjában Török Dániel bizonyult a legjobbnak szombaton a kyokushin (kjókusin) karatésok budapesti Európa-bajnokságán.

Tóth sikeréhez hasonlóan már korábban eldőlt, hogy katában Németh Katalin a második, Tóth Renáta pedig a harmadik helyen végzett, az esti programban aztán az is kiderült, hogy kumitében is jók a magyarok. Török és Szövetes aranyérme mellett egy ezüst és hat bronz is jutott a hazaiaknak.

Második lett Bartók Júlia (55 kg), míg harmadikként zárt Mótzer Melinda (55), Simon Orsolya (65), Ábrahám Edit (65) és Demeter Mónika (+65), valamint Rózsa Gábor (70) és Fülöp Roland (90).