Ötmilliós bírság a Szépművészeti Múzeumnak

Vágólapra másolva!
A Szépművészeti Múzeumot 5 millió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság az épület homlokzatának felújítása során elkövetett szabálytalanság miatt.
Vágólapra másolva!

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent határozat szerint a múlt év májusában írt ki nyílt közbeszerzési eljárást a múzeum a Dózsa György úti épület homlokzatának műemléki helyreállítására. Az ajánlatok nettó 377-530 millió forint között voltak. A nyertesnek hirdetett Baucont Zrt. úgy adott nettó 387 milliós ajánlatot (az övé volt a második legkedvezőbb ajánlat), hogy a költségvetés beárazásával "kijött" 496 millió forintból, 109 milliót elengedett referencia-árengedmény címen.

Június végén kötötték meg a szerződést, majd ezt követően a nyertes cég nettó 70 millió forint összegben műszaki észrevételeket tett. A múzeumnak ugyanis nem volt pénze arra, hogy autódarus emelőkosaras diagnosztikát végezzen a homlokzaton, az ott elhelyezett tárgyakat távcsővel vizsgálták meg.

Az állványzat elkészültekor derült ki, hogy a homlokzaton lévő gipszszobrokat, horganyöntvény oroszlánfejeket és egyéb dolgokat is restaurálni kell. Ezekre a munkákra a Szépművészeti Múzeum újabb - de már hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos - közbeszerzési eljárást hirdetett, amelyre a korábbi nyertest hívta meg. A Baucont 105 milliós ajánlatot tett, amit a tárgyaláson 100 millióra sikerült lefaragni.

A Közbeszerzési Döntőbizottság elnöke azonban jogorvoslatot kezdeményezett az ügyben. Minden hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást be kell jelenteni a döntőbizottság elnökének, hogy megvizsgálhassa azok jogszerűségét. A döntőbizottság határozata szerint miután nem volt kutatási dokumentációja a homlokzatnak, az előre nem látható ok kizárt, így nem volt indokolt a tárgyalásos eljárás.

A törvény szerint több feltételnek kell együtt lennie ahhoz, hogy ilyen, nem nyílt eljárás indulhasson. Ezek a következők: előre nem látható okból kell felmerülnie a beszerzési igénynek; az eredeti szerződés teljesítéséhez kell az új beszerzés; a két szerződés gazdasági okokból nem választható szét, vagy ha szétválasztható, akkor is feltétlenül szükséges a teljesítéshez. Ha csak egy feltétel is hiányzik, már nem jogszerű a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás.

Miután egy feltétel hiánya is kizárja a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást, a többi feltételt már nem is vizsgálta a döntőbizottság. A jogsértés megállapítása mellett 5 millió forint bírságot is kiszabott.