Vágólapra másolva!
Nyaranta a walesiek nem strandra járnak, hogy a rekkenő hőségben a tengerben megmártózva frissüljenek fel. Egy ideje az úszásnál sokkal szórakoztatóbb sportág hódít náluk: a mocsárbúvárkodás.

A sportág 1985 óta évről évre egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, űzői pedig már több bajnokságon is megmérettethetik magukat. A legrégebbi verseny a mocsárbúvár-világbajnokság, melyet 85 óta majdnem minden évben megrendeznek Llanwrtyd Wellsben. A versenyzőknek a két méter mély Waen Rhydd láp két, hatvan méter hosszú szakaszán kell átküzdeniük magukat, úgy, hogy nem tesznek úszó mozdulatokat. Kötelező felszerelésük egy búvárpipából és egy békalábból áll, búvárruha viselése nem szükséges. A sportág rekordtartója a 2004-es bajnok, Phillip John, aki 1 perc 38 másodperc alatt vergődött át a mocsáron. Az idei - huszonegyedik! - bajnokság augusztus 28-án kerül megrendezésre.

A valamivel fiatalabb, de nem kevésbé népszerű mountain bike mocsárbúvár-világbajnokságot július 8-án kilencedik alkalommal rendezik meg ugyanott. Ez a sportág, ha lehet, még rendhagyóbb az egyszerű mocsárbúvárkodásnál.

A versenyzőknek speciálisan erre az alkalomra kifejlesztett, ólommal és vízzel töltött kerékkel felszerelt biciklin kell végigtekerniük a láp két negyvenöt méteres szakaszán. De ez még akár unalmas is lehetne, ha mindezt nem úgy kéne megtenniük, hogy őket is mindvégig fejük búbjáig ellepi a mocsár. 2003-ban ez Mark Parkernek 57 másodperc alatt sikerült, amit azóta sem tudott senki felülmúlni.

Forrás: MTI


A nevezési díjból összejött bevételt a szervezők rendszerint jótékonysági célokra fordítják. A bajnokságon külön mezőnyben indulnak a nők és a férfiak, a triatlonra pedig csapatok is nevezhetnek. A móka garantált, az iszap jótékony hatása a bőrre pedig már régóta köztudott.

Sári Juli