Szolnok: negyvenmilliárd a belvízkárokra

Vágólapra másolva!
Negyvenmilliárd forintot igényel Jász-Nagykun-Szolnok megyében a belvíz miatti gondok megszüntetése. A megyei önkormányzat a program kivitelezéséhez szükséges pénzt európai uniós forrásból tervezi előteremteni - közölte Tokajiné Demecs Katalin, a megyei közgyűlés alelnöke.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt években az alföldi megyében bekövetkezett rendkívüli események közül az egyik legnagyobb kárt a belvíz okozta, ezért kezdeményezte a megyei közgyűlés és területfejlesztési tanács a belterületi vízrendezési nagyprojekt indítását - mondta.

Mivel a terv nem szerepel egyetlen országos operatív fejlesztési programban és a regionálisban sem, így a megye feladata a kellő összeg előteremtése, forrásul az Európai Unió kohéziós alapját célozták meg - tette hozzá.

Veres Endre, a tervet elkészítő Keviterv Akva Kft. vezető tervezője a belvizes gondok érzékeltetésére elmondta, hogy a megye 78 településéből hetvenben van kisebb-nagyobb mértékű belvízvédelmi tennivaló. A meglévő csatornák szinte mindenütt igen leromlott állapotúak, fejlesztésük elengedhetetlen.

A belterületi vízrendezési programot két ütemben akarják elvégezni, 2007 és 2009 között 32 település, majd 2010 és 2013 között a fennmaradók kerülnének sorra.