Sokba kerül a focivébé a brit munkaadóknak

Vágólapra másolva!
Egy felmérés szerint összesen több milliárd fontos kárt okozhatnak a cégeknek azok a brit munkavállalók, akik munkaidejükben interneten követik majd a pénteken kezdődő németországi labdarúgó-világbajnokság történéseit.
Vágólapra másolva!

A jogi ügyekben tanácsadóként tevékenykedő Brabners Chaffe Street összegzése alapján, ha az alkalmazottak fele napi egy órát szörfözik az világhálón futballhíreket kutatva, akár 4 milliárdos (1530 milliárd forint) kára is keletkezhet a tulajdonosoknak.

Mindazonáltal nem minden vállalkozásnak jön rosszul a vb, a labdarúgáshoz kapcsolódó reklámok ugyanis az átlagosnál lényegesen hatékonyabbak lehetnek, ráadásul akadnak olyan területek, melyeken kifejezett felfutásra lehet számítani a következő egy hónapban. Ilyen például a vendéglátóipar, s azon belül is elsősorban a kocsmatulajdonosok dörzsölhetik már előre a tenyerüket, az előrejelzések szerint ugyanis a britek 23 százaléka tervezi, hogy pubokban nézi majd a meccseket egy - illetve több - pint sörrel nyugtatva az idegeit.

A Mastercard tanulmánya arra a megállapításra jutott, hogy a vb idején hazájukban maradó britek az angol válogatott pályára lépése alkalmával átlagosan 60 fontot (23 ezer forint) költenek majd, ennek majdnem a felét fogadásra, a maradék részt pedig ételre, italra, ünneplésre vagy búfelejtésre fordítják. Ehhez jön még további 55 font (21 ezer forint) a csapathoz való kötődés jelmezekben, sálakban, zászlókban, matricákban megnyilvánuló kifejezésére.

Jó hír a helyi postának, hogy egy újabb felmérés szerint a vb-t népszerűsítő bélyegsorozatok óriási számban fogynak majd az elkövetkező hetekben.