Egy év alatt harmadával nőtt a netre előfizetők száma

Vágólapra másolva!
Az idén az első negyedév végére az internet-előfizetések száma meghaladta az 1 milliót, ami 31 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában és 11 százalékkal az előző negyedév végén mértnél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Vágólapra másolva!

A KSH tájékoztatása szerint jelentősen bővült a szélessávú internet előfizetők tábora a modemes szolgáltatások rovására. Az internetszolgáltatásokból származó nettó árbevétel az első negyedévben elérte a 18,6 milliárd forintot, amely 30 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. A mobil-előfizetések száma a negyedév folyamán 86 ezerrel bővült, a negyedév végén túllépte a 9,4 milliót - így a 100 lakosra jutó mobil-előfizetések száma a negyedév végén 93,4 volt.

A vezetékes vonalról kezdeményezett internethívások száma és időtartama mintegy 47 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az első negyedévben az internetszolgáltatók száma 245 volt, 55-tel több, mint egy évvel korábban. Az internetszolgáltatási piac erősen koncentrált, az előfizetések 90 százalékát 19 cég mondhatja magáénak.

Az internet-előfizetők körében a 2005-ben is zajló jelentős szerkezeti átalakulások ebben a negyedévben folytatódtak. A szélessávú (kábel- és xDSL) internet előfizetések száma egy év alatt 69 százalékkal nőtt, így már majdnem háromszor akkora, mint a kapcsoltvonali- és az ISDN-előfizetéseké összesen. Az összes előfizetéseken belül 2005 I. negyedévéhez képest tovább csökkent a modemes, az ISDN-vonali, illetve a bérelt vonali, ugyanakkor tovább növekedett az xDSL, a kábeltévés és a vezeték nélküli előfizetések aránya.

A KSH jelentés nem tartalmazza az ingyenes betárcsázós internetet használók arányát, melyet csak becsülni lehet: fél évvel ezelőtt számukat 150 ezer és félmillió közé tették a szolgáltatók.