Vágólapra másolva!
A következő öt évben a világkereskedelmi forgalom évi 7 százalékkal növekedhet, a globális termelés pedig 4,5 százalékkal. Ez az ütem jóval gyorsabb, mint a 2000 és 2005 közötti - közölték a WIFO gazdaságkutató intézet szakértői.
Vágólapra másolva!

Az iparilag fejlett országok közül az Egyesült Államok gazdasága 3,1 százalékkal továbbra is gyorsabban bővül majd, mint az EU 25 tagországaié, amelyek 2,1 százalékkal. A legkevésbé a japán gazdaság gyarapszik, 1,5 százalékkal, Németországé 1,3, Olaszországé 1,2 százalékkal. Az osztrák gazdaság az euróövezet átlagánál gyorsabb ütemben, évi 2,1 százalékkal fog bővülni a szóban forgó időszakban.

A feltörekvő országok közül továbbra is Kína és India lesz az éllovas, 8 és 7,1 százalékos növekedéssel, valamint erőteljes gazdasági növekedés várható az olaj drágulásának köszönhetően az OPEC-országokban, illetve Oroszországban. Évi 5,2-5,2 százalékra számítanak.

Az elemzők szerint továbbra is a valutaárfolyamok, illetve a kőolaj árának az alakulása a legfőbb bizonytalansági tényező. A kutatók a prognózis elkészítésekor abból indultak ki, hogy az euró árfolyama 2007-ig csökken a dollárhoz képest, 1,12 dollárra, majd utána 1,24 dollárra emelkedik, a Brent kőolaj 2008-ig 62 dollár körüli lesz hordónként, majd 2010-ig 67 dollárra emelkedik.

Az iparilag fejlett országok exportja 2010-ig várhatóan 6,6 százalékkal bővül évente, importja 6 százalékkal.