Újra együtt a Beach Boys

Vágólapra másolva!
Tíz év után találkozott újra a Beach Boys klasszikus felállásának még életben levő három tagja. Ez főként azért érdekes, mert Brian Wilson, Mike Love és Al Jardine évek óta perben-haragban vannak egymással.
Vágólapra másolva!

Az őszülő tagok azért gyűltek össze megint, hogy megünnepeljék a 2003-ban kiadott válogatásalbum, a Sounds Of Summer: The Very Best Of The Beach Boys dupla platina státusát, továbbá a popzene egyik klasszikusának számító Pet Sounds lemez negyvenéves évfordulóját.

Az eredeti, ötfős Beach Boys-felállásból Brian Wilson két fivére, Carl és Dennis már nincsenek az élők között, így a három tag mellé csatlakozott még Bruce Johnston és David Marks, akik a hatvanas években voltak hosszabb-rövidebb ideig tagok, főként turnékon.

A zenekar agyának tartott Brian Wilson és unokatestvére, Mike Love között már régóta szakmai természetű ellentétek voltak, melyek a kilencvenes években pereskedésig jutottak, ennek köszönhetően egy időben több zenekar is turnézott egyszerre Beach Boys néven, magának vindikálva az együttes nevét.

Túlzott kábítószer-fogyasztása és részben ennek is köszönhető idegösszeroppanása után Brian Wilson hosszabb ideig eltűnt a nyilvánosság elől. Közben 1983-ban Dennis Wilson a tengerbe fulladt, majd tizenöt évvel később öccse, Carl halt meg rákban. Brian végül összeszedte magát, és szólólemezeket adott ki, miközben a még élő tagok jogi vitái miatt lehetett csak hallani a Beach Boys nevét. Aztán 2004-ben, 37 év után Brian Wilson befejezte félbehagyott mesterművét, a SMiLE-t, és a saját nevén sikeresen turnézott világszerte, természetesen Beach Boys-számokat is beépítve a repertoárba.

Most a Capitol Records hollywoodi épületében gyűlt össze hosszú idő után a csapat, Wilson és Love pedig a fotósok előtt barátságosan hátba veregették egymást, és megerősítették, hogy elásták a csatabárdot. Sőt, Love nyilvánosan méltatta Wilsont "hihetetlen képességeiért, aminek köszönhetően ilyen csodálatos életünk lehetetett". Bruce Johnston pedig a két halott Wilson testvérre emlékezve hozzáfűzte: "Bárcsak Carl és Dennis is itt lehetnének most velünk."

Brian Wilson nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy újra együtt dolgozzanak az élő régi tagok: "Megvan ennek is az esélye" - mondta talányosan, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki segített a lemez elkészítésében.