Vágólapra másolva!
Nemcsak legjobb kajakosaink és kenusaink, de az augusztus 17-én rajtoló szegedi világbajnokság szervezői is főpróbát tartanak a pénteken kezdődő MOL Kupa magyar bajnokságon, amely az idei Eb és vb válogató második fordulója lesz.

A május végi első válogatót még nem lehetett Szegeden megrendezni, mert javában zajlottak a munkálatok a Maty-éren, így az első tétversenyt, a T-Mobile Kupát, Szolnokon kellett lebonyolítani. Péntektől azonban már majdnem "világbajnoki körülmények" között tesztelhetnek legjobb kajakosaink és kenusaink, hiszen mint Schmidt Gábor főtitkártól, a vb Szervező Bizottságának elnökétől megtudtuk: az utolsó simításokat végzik a világbajnokság helyszínén.

- A beruházás úgy hetven százalékos készültségű - magyarázta a főtitkár. - Igazából már csak az elektromos munkák és a lelátó hátsó helyiségeinek, a sajtótribünnek, a stúdiónak, az interjú szobának a kialakítása zajlik. A partvédelemmel elkészültünk, egy speciális technikának köszönhetően úgy alakítottuk ki a pályát övező partszakaszt, hogy az szinte teljesen elnyeli a hullámokat. A kivetítők talapzatai és a reklámtartók is állnak már, de várhatóan csak július végére fejeződnek be a munkálatok.

- Ha jól értettem, a versenyzők szempontjából már száz százalékos a pálya. Vagyis a vízen már "világbajnoki" körülmények fogadják a részvevőket.
- Így van. A rajtgépeket felújítottuk, új bóják, új stégek, teljesen új rendszer fogadja majd a versenyzőket. Csak a speciális kamerák hiányoznak majd, amelyeket a világbajnokság előtt üzemelünk be.

- Erről többet is elárulna?
- A világbajnokság előtt néhány nappal két cég szállítja majd azokat a speciális eszközöket, amelyek szinte testközelbe hozzák a versenyzőket a televízió nézők számára. A pálya fölött és mellett az úgynevezett "fly cam-" és "go cam-rendszer" segítségével egyedülálló közvetítési lehetőségekhez jutunk. A go camet már az 1998-as szegedi világbajnokságon is használtuk, most azonban majdnem háromszor akkora távon tudjuk alkalmazni. A Magyar Televízió is vásárolt két nagy teljesítményű kamerát, így biztos vagyok abban, hogy ezen a téren kajak versenyen a világon még sosem látott élmény részesei lehetnek a nézők.

- A világbajnokság új időrendje, vagyis a délutánra került ezer méteres döntő, valamint a futamok közötti nagyobb szünetek okoztak-e fejtörést?
- Nem különösebben. A tavalyi változtatás túlságosan is pörgős lett, így a médiumok kérését figyelembe véve alakította ki az új időrendet a nemzetközi szövetség. Igaz, az első újítást megelőző, régi kiíráshoz képest ez is villám világbajnokságnak számít, hiszen az ezer méteres döntők így is egy óra tíz perc alatt befejeződnek, ám ezúttal a finálék között több lehetőség nyílik az interjúk elkészítésére. Ráadásul a nagyobb lélegzetvételnyi szünet a versenyzőknek is kedvez. Ezen az országos bajnokságon egyébként nem csak a pályát, az időrendet is tesztelhetik a versenyzőink. És reményeink szerint nem csak a sportág képviselői tartanak főpróbát, bízunk benne, hogy minél több szurkoló lesz kíváncsi a hétvégi összecsapásokra. Jó hír, hogy megkezdődött a jegyértékesítés a világbajnokságra, a versenyekre, valamint az augusztus 16-ai Dóm téri megnyitó ünnepségre. A belépőket országszerte az IBUSZ irodákban lehet megvásárolni.