Tömegbaleset a hétvégi GP-n

Vágólapra másolva!
Egy szerencsétlen tömegbaleset árnyékolta be a gyorsaságimotoros-világbajnokság hétvégi futamát. A királykategória rajtja után Sete Gibernau szaltózott egyet a Ducatijával, aminek rajta kívül még öt pilóta látta kárát.
Vágólapra másolva!

Szikrázó napsütés és rekkenő hőség mellett indították el vasárnap a Katalán Nagydíj harmadik futamát, ám az ezres kategória lendülete már az első kanyarban megtört. A spanyol Sete Gibernau a célegyenes végén, féktávon egy szabályos szaltót hajtott végre - valószínűleg az első fék hibája miatt - motorjával elsodorva csapattársát, az olasz Loris Capirossit, aki az ugyancsak olasz Marco Melandrit rántotta magával.

A nagy tumultusban még három másik pilóta járt szerencsétlenül: a kawasakis Randy De Puniet mellett az amerikai John Hopkins is a sóderágyban kötött ki, a spanyol Daniel Pedrosával az oldalán.

A futamot természetesen azonnal megszakították és a rongybabaként heverő pilóták - Marco Melandri és Sete Gibernau - segítségére siettek, akiket kórházba kellett szállítani. Loris Capirossi ugyan saját lábán ment be a pálya melletti rendelőbe, ám egy korábbi sérülése miatt őt is beszállították a helyi kórházba megfigyelésre. Sete Gibernau pechsorozata egyébként a kórházba menet is folytatódott, ugyanis az őt szállító mentő karambolozott, a spanyol azonban megúszta további sérülések nélkül.

nyerte

A következő futam június 24-én lesz Hollandiában.