Vágólapra másolva!
A cseh labdarúgó-válogatottat meglepetésre legyőző ghánai együttes magabiztosan várja az Egyesült Államok elleni csoportzárómérkőzést, olyannyira, hogy az együttesnél sokan már a világbajnoki nyolcaddöntőre gondolnak.
Vágólapra másolva!

"Nem ijedünk meg a braziloktól. Persze előbb még le kell győznünk az amerikaiakat és csak akkor foglalkozunk igazán a következő meccsel" - mondta magabiztosan Michael Essien, az afrikai együttes sztárja.

A E csoportban egyelőre minden kérdés nyitott, köszönhetően éppen az első körben még gyengélkedő ghánaiak sikerének, valamint a nyitófordulóban szintén vereséget szenvedett amerikai csapat olaszok ellen elért döntetlenjének. Az afrikai együttes győzelemmel biztosan, de akár egy döntetlennel is továbbjuthat. "Most a legfontosabb, hogy megnyugtassam a fiúkat, akik hihetetlenül lelkesek. A továbbjutás, illetve az esetleges brazilok elleni nyolcaddöntő lehetősége nagyon feldobta őket, de vigyázni kell, ez nehogy görcsösségbe csapjon át. Mindenesetre azt leszögezhetem, hogy az amerikai csapatnak nagyon nehéz napja lesz csütörtökön. Fiatal együttesem duzzad az erőtől és nem fél senkitől" - nyilatkozta Ratomir Dujkovic, Ghána szövetségi kapitánya.

Az olaszok elleni parázs mérkőzésen két játékost is kiállítottak a tengerentúli válogatottból, így Bruce Arena szövetségi kapitány két alapemberére, Eddie Pope-ra és Pablo Mastroenira nem számíthat. Ennek ellenére Arena bízik a győzelemben. Persze nem is tehet mást, hiszen csapatának csak a három pont megszerzésével marad esélye továbblépni, igaz, még akkor sem biztos 16 közé kerülése, gyenge, 1-4-es gólaránya miatt ugyanis tulajdonképpen csak a csehek veresége érhet számukra nyolcaddöntős szereplést.

"Mi nem tehetünk mást, csak annyit, hogy működésbe állítjuk a góllövő gépezetünket. A másik találkozót sajnos nem tudjuk befolyásolni" - nyilatkozta a szakvezető.