Pornószűrőt kapnak az ausztrál netezők

Vágólapra másolva!
Az ausztrál kormány dollármilliókat szánna arra, hogy a helyi családok számára olyan ingyenes szűrőszoftvert biztosítson, amely képes blokkolni a pornográf tartalmakat.
Vágólapra másolva!

Az ausztrál informatikai tárca vezetője szerdán jelentette be a kezdeményezést: Helen Coonan elmondása szerint a kormányzat mintegy 86 millió dollárt, azaz mintegy húszmilliárd forintos összeget szán a projektre. A minisztérium tervei szerint minden ausztrál család számára ingyenesen elérhetővé teszik majd a szoftvereket, amelyekkel megakadályozható, hogy a gyerekek az interneten pornográf tartalmakhoz férjenek hozzá.

Emellett az ország könyvtáraiban működő összes internetterminálora is telepíteni fogják a szűrőrendszert, így a nyilvános használatban álló számítógépek is gyerekbiztossá válnak. Bár a szaktárca egyelőre nem választotta ki a szűrőrendszert kiszolgáló megoldás, az elképzelések szerint a programot egy weboldalról tölthetik majd le, vagy CD-n rendelhetik meg. Ezen kívül a helyi internetszolgáltatókat arra kötelezik, hogy díjmentesen kínáljanak új és meglévő ügyfeleik számára olyan szolgáltatást, amely biztosítja a felnőtteknek szánt tartalmak kiszűrését. A szaktárca közlése szerint a pornófilterező alkalmazás várhatóan fél éven belül letölthető lesz az ausztrál kormányzati portálról.