Klose és Ballack pihenőt kapott

Vágólapra másolva!
Michael Ballack és Miroslav Klose nem edzett együtt kedd délelőtt a világbajnoki negyeddöntőre készülő német labdarúgó-válogatott tagjaival.
Vágólapra másolva!

Az előzetes találgatásokat megelőzendő a német szövetség szóvivője adott magyarázatot a csapat két sztárjának távolmaradására. "Egyikük sem sérült, csupán pihenőt kaptak egész napra Jürgen Klinsmanntól. Mindkettőjük számára fontos, hogy megfelelően kipihenjék magukat, és fitten várják a pénteki negyeddöntőt" - mondta Ulrich Voight.

Ballack a vasárnapi edzést is kihagyta, akkor egy kisebb sérülés tartotta távol a tréningtől, Klinsmann ugyanakkor hétfőn jelezte, az egynapos szünet után ismét teljesen egészséges az irányító.

A német válogatott péntek 17 órától Argentínával csap össze a négy közé jutásért, Berlinben.