Idén nem fékezi a GDP-t az egyensúlyjavítás

Vágólapra másolva!
Kedvező nemzetközi feltételek mellett a magyar gazdaság növekedési üteme idén is meghaladja a 4 százalékot. Jövőre azonban 3 százalék körülire mérséklődhet, a 2006-ban 250-300 milliárd forintos költségvetési bevételnövekedést eredményező intézkedések hatására.
Vágólapra másolva!

A gazdaság növekedési üteme idén meghaladja a 4 százalékot, de jövőre 3 százalék körülire csökkenhet - mondta Belyó Pál, az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.

Az "Egyensúly-javítás 2006 nyarán" című, legújabb Ecostat konjunktúra-jelentés szerint a GDP növekedési ütemét az Új egyensúly program bevételnövelő intézkedései és a vállalati többletterhek mérséklik.

A prognózisban 2006-ra 6,5 százalék körüli bruttó átlagkereset- emelkedéssel és a lakossági fogyasztás mintegy 2 százalékos növekedésével, míg jövőre a bruttó átlagkereset 5,5, a fogyasztás 1,9 százalékos bővülésével számolnak. Az Új egyensúly program a kutatók szerint valamennyi foglalkoztatási csoportnál csökkenti a reálbéreket.

Az elemzők a bejelentett intézkedések megtakarító hatását 2006-ban 250-300 milliárd forintra becsülik, s úgy vélik, az idei ESA-hiány elérheti a GDP 10,2 százalékát, míg a 2007. évi hiány pénzforgalmi szemléleten alapuló modellszámításaik szerint a GDP 7 százaléka, az ESA szerinti 6,5-7 százalék lehet.

Az intézet idén 3,3, jövőre 5-5,5 százalékos fogyasztói árindexet prognosztizál, de az inflációs nyomás ellenére sem vár jelentős jegybanki kamatemelést. Az igazgató véleménye szerint a 25 bázispontos legutóbbi kamatemelésnek semmi értelme nem volt.

Belyó Pál kitért arra is, hogy a kormány az egyetlen járható utat választotta, amikor a gyors bevétel-növekedést hozó intézkedések mellett döntött. Ugyanakkor a fogyasztást csökkentő hatás mellett, arra is oda kell figyelni, hogy az intézkedések ösztönzik az adóelkerülési hajlandóságot is. Az Ecostat számításai szerint idén a tervezett - és még nem véglegesített - intézkedésekből 250-300 milliárd forint bevételhez juthat a költségvetés.

Az igazgató kitért arra is, hogy a forint árfolyamának sávközépig tartó gyengülése versenyképesebb helyzetbe hozza a magyar cégeket. Ennek ellenére év végére elképzelhető a forint euróval szembeni visszaerősödése, akár 260-265 forintig is.

A jelentés idén és jövőre kedvező nemzetközi feltételekkel számol. Erre okot ad, hogy jelentős emelkedést mutat német üzleti bizalmi index is - tette hozzá az igazgató.