Vágólapra másolva!
Az orosz Szergej Rublevszkij elsőségével fejeződött be az ukrán üdülőhelyen, Foroszban megrendezett szuperverseny. Rublevszkij az utolsó fordulóban sötéttel már a 16. lépés után döntetlenben egyezett meg az orosz Alekszandr Griscsukkal, aki korai tisztáldozattal próbálta meg zavarba hozni honfitársát. A tornagyőztes a 15 ezer dolláros első díj mellé még 20 Élő-pontot is gyűjtött. Vaszilij Ivancsuk nem tudta minőségelőnyét győzelemig fokozni, Alekszej Shirov pontosan védekezett, az ukrán nagymester egyedüli veretlenként lett a második. Harmadikként a moldáv Viorel Bologan ért célba. Messze a várakozáson alul szerepelt a 12 fős mezőny legmagasabb értékszámú versenyzője, az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov.

Az ukrán sakkozás eddigi legrangosabb tornáját légitársaságuk, az AeroSvit szponzorálásával rendezték meg a Jalta szomszédságában fekvő Foroszban. Élvezetes küzdelmet vívott a 12 meghívott résztvevő, s meglepő végeredményt hozott a 11 fordulós csata. A torinói sakkolimpián hatodik helyen végzett orosz válogatott "fekete báránya", a sorozatban három játszmát is vesztő, öt partijából csak 2 pontot szerző Szergej Rublevszkij ért elsőként célba. A tavalyi orosz szuperbajnok vereséggel kezdte szereplését, de a harmadik játéknaptól szárnyakat kapott és ötös nyerősorozattal átvette a vezetést. A hajrában négy döntetlen is elegendő volt tornagyőzelméhez. A utolsó fordulóban honfitársával, Alekszandr Griscsukkal remizett, aki kétes értékű tisztáldozatot hozott, majd elfogyott a bátorsága és békekötést ajánlott. A fél pont már legalább holtversenyes elsőséget jelentett Rublevszkij számára, de Berger-Sonneborn értékeléssel az ukrán Vaszilij Ivancsuk vehette volna át a győztesnek járó kupát, ha legyőzi a spanyol Alekszej Shirovot.

A spanyol megnyitás Arhangelszki-változatában mérték össze erejüket, sötét állása felett viharfelhők gyülekeztek. Ivancsuk minőséget is nyert, de ennek érvényesítését Shirov remek védekezéssel meghiusította, az elméleti értékű végjátékot döntetlenre mentette Ivancsuk és az ukrán rendezők nagy bánatára. A calviai sakkolimpián aranyérmes ukrán válogatott éltáblása végül egyedüli veretlenként lett második a 18-as kategóriájú viadalon. A legnagyobb meglepetést az exvilágbajnok, Ruszlan Ponomarjov halovány játéka jelentette, Élő-pontokat vesztett, sokat hibázott, taktikailag sebezhető volt. A legfiatalabb résztvevő, a 16 éves Szergej Karjakin a záró fordulóban megszerezte első győzelmét, tőle is többet vártak az ukrán sakkrajongók. A 66 lejátszott partiból 26 végződött döntéssel.

Az utolsó forduló eredményei:
Ponomarjov (ukrán, 2738) - Nisipeanu (román, 2695) döntetlen (Szicíliai védelem, 54)
Karjakin (ukrán, 2661) - Volokityin (ukrán, 2660) 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 72)
Mamedgyarov (azeri, 2699) - Bologan (moldáv, 2666) döntetlen (Királyindiai védelem, 15)
Griscsuk (orosz, 2719) - Rublevszkij (orosz, 2687) döntetlen (Szicíliai védelem, 16)
Ivancsuk (ukrán, 2731) - Shirov (spanyol, 2719) döntetlen (Spanyol megnyitás, 80)
Arescsenko (ukrán, - Harikrishna (indiai, 2680) döntetlen (Kettős huszárjáték, 45)

A verseny végeredménye:
1.Szergej Rublevszkij (orosz) 7,5 pont
2. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 7
3. Viorel Bologan (moldáv) 6,5
4-6. Sahriyar Mamedgyarov (azeri), Alekszej Shirov (spanyol) és Alekszandr Griscsuk (orosz) 6
7-8. Alekszandr Arescsenko (ukrán) és Liviu-Dieter Nisipeanu (román) 5
9-10. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) és Szergej Karjakin (ukrán) 4,5
11-12. Andrej Volokitytin (ukrán) és Pentala Harikrishna (indiai) 4

A performance-pontszámok:
Rublevszkij 2824, Ivancsuk 2784, Bologan 2757, Mamedgyarov 2722, Shirov 2722, Griscsuk 2720, Arescsenko 2662, Nisipeanu 2660, Ponomarjov 2624, Karjakin 2630, Volokityin 2597, Harikrishna 2596.

Élő-pontszám változások:
Rublevszkij + 20, Ivancsuk + 8,4, Bologan 14,4, Mamedgyarov + 5, Shirov +5, Griscsuk +0,6, Arescsenko +0,5, Nisipeanu - 5, Ponomarjov - 17,7, Karjakin - 4,5, Volokityin - 9,5, Harikrishna - 17,2.