MotoGP: majdnem dobogón a magyar csapat

Vágólapra másolva!
Rendhagyó módon a 250 köbcentis futamával kezdődött a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei 9. fordulója, a Brit Nagydíj. A negyedliteresek versenyét ismét a spanyol Jorge Lorenzo nyerte meggyőző fölénnyel, a magyar csapat pilótája remek szerepléssel a 4. helyet szerezte meg.
Vágólapra másolva!

Meglehetősen izgalmasra sikeredett a Brit Nagydíj 250 köbcentis nyitófutama, még annak ellenére is, hogy meglehetősen szétszakadt a mezőny, ugyanis a bolyokon belül szép kis harcok dúltak a legjobb pozíciókért. A versenyzőknek egyébként nagy szerencséjük volt a szeszélyes angol időjárással, mivel reggel még esett az eső a bemelegítésen, ám a délben rajtoló versenyre már felszáradt a pálya.

A pole pozícióból a múlt heti asseni futam győztese, a spanyol Jorge Lorenzo indulhatott, aki magabiztos motorozással győzelemre is tudta váltani az első rajtkockát. A második helyet végül Alex De Angelis szerezte meg Apriliájával nagy csatában a japán Hiroshi Aoyama elöl, míg a negyedik helyre a vb egyetlen magyar csapatának versenyzője, a Team Toth színeiben induló Roberto Locatelli szerezte meg.

A versenyben sokáig második helyen motorozó és világbajnoki tabellát vezető Andrea Dovizioso egy hibázás miatt visszacsúszott a 9. helyre, ám a véghajrában végül is a 6. helyet tudta megszerezni, így megőrizte vb-elsőségét a 25 pontot bezsebelő Lorenzo előtt, igaz csak 1 ponttal.

Forrás: Team TothRoberto Locatelli nyilatkozata a verseny után:
"Elégedett vagyok nagyon ezzel a helyezéssel. Az Apriliám, ha nem is tökéletesen, de remekül ment. A verseny első felében voltak gondjaim. A teli tank miatt kicsit rakoncátlankodott a gépem és nehezebben tudtam kezelni a nagyobb súly miatt. A versenygumi választás nagyon jól sikerült. Aoyamát nem is láttam, hogy mikor esett el. Én már csak akkor vettem észre, amikor a csapatom kitáblázta, hogy nőtt az előnyöm a mögöttem lévőhöz képest. Akkor hátranéztem, és sehol nem láttam senkit. A csapatom remek munkát végzett ismét. Köszönöm nekik."

250 köbcentis futam végeredménye:
1. Jorge Lornezo - Aprilia 42'16.321
2. Alex De Angelis - Aprilia 42'22.578
3. Hiroshi Aoyama - KTM 42'23.687
4. Roberto Locatelli -Aprilia 42'31.109

A világbajnokság állása:
1. Andrea Dovizioso 159
2. Jorge Lorenzo 158
3. Alex De Angelis 111
4. Hiroshi Aoyama 108
5. Yuki Takahashi 108
6. Roberto Locatelli 104