Zidane: felkiáltójel helyett kérdőjel

Vágólapra másolva!
A focivébé legnagyobb kérdésére már tudjuk a választ, Olaszország nyert, egy dolog azonban nem hagyja nyugodni a futballközvéleményt. Az olasz-francia döntő 110. percében mit mondott Marco Materazzi Zinédine Zidane-nak, amiért utóbbi fejjel nekiment előbbinek? Marcello Lippi, az olaszok trénere szerint nem kizárt, hogy Zizou mégsem hagyja abba, mert ez így nem volt szép befejezés, pedig Aranylabdával a kezében dőlhetne hátra a jelenkori labdarúgás egyik legnagyobb alakja.
Vágólapra másolva!

Juha Pál helyszíni tudósítása Berlinből

Az olasz válogatott bár "csak" 11-esekkel, mégis megérdemelten nyerte meg a XVIII. németországi labdarúgó-világbajnokságot. A világ legnépszerűbb sportágának a drukkerei nem a cselekről, gólokról, ünneplésekről beszélnek, sokkal inkább érdekli az embereket a pályafutását piros lappal befejező Zinédine Zidane és Marco Materazzi "külön csatájának" a részletei. A berlini olasz-francia finálé 110. percében az aktív futballtól ezüstéremmel és vb-s Aranylabdával visszavonuló Zizou "fejjel nekiment" az olasz gól szerzőjének, aki állítólag valami nagyon csúnyát mondott a gall középpályásnak.

Zidane még nem szólalt meg az ügyben, Materazzi pedig egyelőre annyit mondott, hogy nem nevezte terroristának a pályafutását felkiáltójel helyett kérdőjellel befejező Real Madrid-játékost. A taljánokat a történet nem érdekli, ők csak ünnepelnek, a gallok pedig a védő büntetését követelik, és nem nyugodnak bele a második helybe.

A remek estét hozó döntő után a két csapat szövetségi kapitánya őszintén nyilatkozott a több mint 120 perces csatáról, no és a Zidane-Materazzi csatáról. Marcello Lippi, Itália szövetségi edzője a siker nehezen megfogalmazható titkáról beszélt elsőként: "Minél több meccset nyertünk, egyre inkább elhittük, hogy a végső diadalt is elérhetjük a világbajnokságon. Meccsről meccsre nőtt az önbizalmunk, a legtöbbet akkor, amikor a dortmundi stadionban legyőztük a házigazda német csapatot. A döntőben végig bíztunk a sikerünkben, még ha tudtuk is, hogy kiváló játékosokkal nézünk szembe. Zidane-nak nagy rajongója vagyok, de a negyedik játékvezető látta, mi történt. Nagyon bizarr vége ez egy pályafutásnak, ha egyáltalán ez volt a vége."

Az ősz hajú tréner a büntetőkről és az érzéseiről is nyilatkozott az újságíróknak Berlinben: "Tudtam, ha belőjük az első 11-est, akkor mindet értékesíthetjük. Néha ajándékot ad az élet, gondolok ezalatt Fabio Cannavaróra, a világ legjobb védőjére, valamint Gianluigi Buffonra, aki elérte, hogy David Trezeguet kihagyja a büntetőt. Ezúttal biztos voltam benne, hogy motivált játékosaim megnyerik a meccset még akkor is, ha büntetőkre kerül sor. Francesco Tottin még érződött a németek elleni 120 perc, s talán nem regenerálódott teljesen. Most kiélvezzük eme fantasztikus siker minden pillanatát, azt pedig majd meglátjuk, mi fog történni a Serie A-val. Hogyan érzem most magam? Világbajnok lettem, amit korábban még soha nem tapasztaltam meg."

Raymond Domenech francia kapitány álma nem vált valóra, ami bizony nagyon látszott a komoran pislogó edzőn. "Óriási csalódás ez a kudarc számomra. Elértük a legjobb formánkat, csapatunk egyre erősebbé vált a torna során, és bizony ez is volt a tervünk. A döntőben jobbak voltunk az ellenfélnél a hosszabbításban, mindenki láthatta, a fordulópontot Zidane kiállítása, valamint Patrick Vieira sérülése jelentette. Még tíz emberrel játszva is urai voltunk a helyzetnek, ami pedig a 110. perc történéseit illeti, nem tudom, Materazzi mit mondhatott, de szerintem ő volt a meccs embere, nem pedig Andrea Pirlo, hiszen a védő egyenlített, és kiprovokálta Zidane kiállítását. Szomorú, de az olasz játékos aratta le a botrányos jelenet gyümölcsét."

Fotó: EPA

Fejjel a (védő)falnak 10 perccel a karriervég előtt

Zizou kiállítása után tehát már nem volt visszaút, hamarosan következtek a 11-esek. Domenech a legizgalmasabb pillanatokat így kommentálta: "Általában Zidane lövi az első büntetők valamelyikét, de az, hogy most nem volt ott, nem sok mindenen változtatott. Nem hibáztatom a játékosokat, hiszen mindent megtettek a sikerért. Mindez sajnos nem volt elég, ezért most mérhetetlenül csalódott vagyok. A saját jövőm jelen pillanatban nem érdekes. Zidane miatt viszontnagyon szomorú vagyok, mert az egész vébén ott volt nekünk, a döntőbe jutásunkban hatalmas érdemei voltak. Bárcsak öt perccel a vége előtt lecserélhettem volna, a közönség egészen másképp, hatalmas ovációval köszöntötte volna. "

A következő heteknek még jó sokáig témát fog adni a döntő, azon belül is a Zidane-bólintás és a Materazzi-szövegelés, sokkal okosabbak lehetünk majd, ha a két futballista is elmondja a véleményét a furcsa esetről. Olaszország ettől függetlenül felhőtlenül örülhet, bár a Serie A-s bundabotrány "eredményhirdetése" minden bizonnyal szintén fel fogja kavarni a lángoló olasz lelkeket.

Ami pedig Zidane sokak szerint kétséges Aranylabdáját illeti: érdemes tudni, hogy a focivébé újságírói már a finálé előtt leadhatták voksukat a véleményük szerinti legjobb játékosra, igaz, a döntő után éjfélig lehetett szavazni. Három futballistát kellett megnevezniük a média képviselőinek, az első helyezett öt, a második három, a harmadik pedig egy pontot kapott. Zidane egy paraszthajszállal nyert Cannavaro előtt. Szép befejezés az ilyen? Ki tudja, egy 2006-os vb-győzelemért talán még az igazi Aranylabdáit is odaadná a franciák futballművésze.