Vágólapra másolva!
Az augusztus 2-án, 20 óra 30 perckor kezdődő MAI Casco Futball Grand Prix-n idén is megmérkőzik egymással a Michael Schumacher vezette Pilótaválogatott, és a magyar sztárokból álló Hungarian All Stars csapat.

A magyar oldalon rangidősként ismét ott lesz az örökifjú Kóbor János, így az Omega frontember lesz a legtapasztaltabb résztvevője a MAI Casco Futball Grand Prix-nek. Az énekes tavaly ugyan megsérült és a második félidőben lesántikált a pályáról, de idén már újra egészséges, és örömmel vállalta az újabb fellépést.

Forrás: [origo]

"Tavaly sajnos nem megfelelően készültem a meccsre, és ez lett a vesztem. Egyenesen a Balatonról érkeztem, ahol éppen nagyon jó szél volt, így sokáig a vízen maradtam, és éppen csak beestem a Puskás-stadionba. Egyszerűen nem maradt időm rendesen bemelegíteni, pedig ahogy elmesélték a többiek, Schumacher például nagyon komolyan vette a meccset, hiszen ő már 40 perccel a kezdés előtt ott volt a gyepen, és szisztematikusan melegített. Ezzel szemben én nagy lazán bekezdtem pár sprinttel, aztán baj lett belőle, mert csúnyán meghúzódtam. Ennek ellenére óriási élmény volt a tavalyi meccs, és minden percét élveztem. Az egykori Népstadionban sokat koncerteztünk, de egy ilyen meccsnek, ott lent a gyepen egész más a hangulata. Már nagyon várom, hogy ismét ott legyek a pályán, remélem, idén is telt ház lesz, és sokan szurkolnak majd nekünk. A magam részéről most sokkal jobban felkészülök, és egykori atlétamúltamban bízva, biztos vagyok abban, hogy képes leszek lefutni egy-két pilótát. Ha Schumit, Massát, vagy Alonsót nem is tudom legyorsulni, de mondjuk Ricardo Patrese szerintem jobb, ha felköti a nadrágját!"

A találkozóra egyébként rohamtempóban fogynak a jegyek, így a szervezők joggal reménykednek abban, hogy ismét telt házat vonz Schumacherék fellépése. A mérkőzésre 660 forintos áron válthatóak belépők a Ticket Express irodáiban országszerte, valamint a jegyek megrendelhetők a www.tex.hu oldalon is.