Drogos duettre készül a két fenegyerek

Vágólapra másolva!
A brit bulvárlapok egyik leggyakoribb szereplője, a crack- és heroinfüggőségéről hírhedt Pete Doherty és a szintén nem szolid életviteléről ismert Mike Skinner (The Streets) együtt éneklik meg harcukat a kábítószerekkel.
Vágólapra másolva!

A Prangin' Out című dal a Streets harmadik kislemeze lesz az idén tavasszal megjelent The Hardest Way To Make An Easy Living című albumról, és eredetileg is Mike Skinner kokainproblémáiról szól, a kislemez verzión pedig egy rövid betét erejéig Doherty is szövegelni fog majd.

"Pete stílusa a Prangin' Out-on a régebbi dolgaira emlékeztet" - mondta az NME-nek Skinner. "Nem nevezném rappelésnek, amit csinál. Inkább költőinek mondanám, Pete amúgy is inkább egy költő. Az én kábítószeres problémáimmal iskolásfiúnak tűnök az ő zűrjei mellett."

A két zenész évekkel ezelőtt haverkodott össze Japánban egy fesztiválon, de a múlt hónapig nem sikerült összehozni a közös munkát, mert Dohertyt Skinner szerint nagyon nehéz elérni: "Szerettem volna, ha már az első kislemezen, a When You Wan't Famous-ön is közreműködik, de nem jött össze. Pete-et nagyon nehéz elérni" - sajnálkozott Skinner, aki jelenleg saját stúdiójában dolgozik Dohertyvel Londonban.

Bár a Streets fedőnév alatt alkotó Mike Skinner botránykrónikája valóban nem mérhető össze Doheryével, azért az elmúlt évek során ő is megküzdött az alkohollal, a szerencsejáték-függőséggel, majd később a kokainnal. Skinner - akinek két utóbbi albuma egyaránt No. 1 lett a szigetországban - mindezekről nyíltan beszámol legújabb lemezén, és elbeszélőképessége mellett fanyar öniróniája miatt tartják sokan a legjobb jelenlegi brit szövegírónak.