Vágólapra másolva!
Remek hangulatú gálamérkőzéssel fejezte be aktív pályafutását Illés Béla, az MTK Budapest 38 éves labdarúgója. 

A kék-fehérek nosztalgia alakulata - Verebes József, a gárda korábbi sikeredzőjének irányításával - 2-2-es döntetlent ért el a pirosban játszó All Star csapat ellen, melyet Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke gardírozott.

A 64-szeres válogatott Illés minden megmozdulását - főként két gólját - vastapssal jutalmazta a hazai publikum, amely már jóval az este hét órakor kezdődő Sopron elleni bajnoki előtt kilátogatott a Hidegkuti Stadionba, hogy méltóképpen búcsúztassa egyik legnagyobb kedvencét. Több ízben is megszólalt az "Illés Béla, a legnagyobb király" rigmus, valamint a "Több száz meccsen, több száz gól, ez a dal csak neked szól" refrénű dal is.

A találkozót követően egy kék-fehér színű repülő többször elhúzott a pálya felett, ezzel tisztelegve a Szombathelyről indult, majd a Honvédban is szép sikereket elért támadó előtt.

A szurkolók az összecsapás után megkoronázták kedvencüket, valamint egy NBI-540 feliratú rendszámtáblát adtak át a játékosnak, utalva ezzel arra, hogy Illés 540 első osztályú mérkőzésen lépett pályára, ami magyar rekord. Illés 215 gólt szerzett pályafutása során.