Talmácsi a kilencedik helyről rajtol Brnóban

Vágólapra másolva!
Talmácsi Gábor a kilencedik helyről rajtolhat a 125 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbajnokság tizenkettedik, csehországi futamán, Brnóban.
Vágólapra másolva!

Tóth Imre, a nyolcadliteres géposztály másik magyarja a 21. pozícióból startolhat. Az időmérő jól kezdődött Talmácsi számára, s az elején úgy tűnt, előkelő helyet harcolhat ki a vasárnapi futamra: volt hatodik, aztán ötödik, ám a többiek sem voltak restek, az apriliások egyre gyorsabbak lettek, a magyar a Hondával viszont nem tudta tartani velük a lépést. Egyre jobban lecsúszott, az utolsó percekben már csak a 14. helyen tanyázott. Aztán még rátett egy lapáttal, s az utolsó körében mindent beleadva sikerült feljönnie a kilencedik pozícióba, ami a harmadik sor elejét jelenti.

"A Honda most sajnos ennyit tud. Tulajdonképpen nincs gondom a motorral, csak éppen erre képes. A többi hondásnak, az olasz Lainak és a tavaly világbajnok svájci Lüthinek sem megy. Talán egy kicsivel egy-két tizeddel tudnék gyorsabban menni, ha összejönne egy jobb gázadás, de az már nagyon rizikós lenne. Hogy vasárnap mi lesz? Szerintem az elején négyen-öten elmennek, én pedig megpróbálok a nyomukba eredni" - mondta az MTI-nek.

Az első rajtkockát a finn Mika Kallio (KTM) , Talmácsi tavalyi márkatársa szerezte meg, a második a pontversenyben éllovas spanyol Alvaro Bautista (Aprilia), míg a harmadik a hazai közönségkedvenc Lukas Pesek (Derbi) lett. A rajtsorrend két időmérő edzés alapján alakult ki.

Eredmények, rajtsorrend:

1. Kallio 2:07.874
2. Bautista 2:07.899
2. Pesek 2:07.997
4. Faubel 2:08.282
5. Pasini 2:08.349
6. Terol 2:08.04
...9. Talmácsi Gábor 2:08.942
...21. Tóth Imre 2:10.234

A vasárnapi menetrend:
11:00 - 125 kcm, futam (19 kör)
12:15 - 250 kcm, futam (20 kör)
14:00 - MotoGp, futam (22 kör)