250 eurónál olcsóbb lesz az új Nintendo

Vágólapra másolva!
A Nintendo a lipcsei játékkiállításon néhány új információval szolgált új, Wii nevű játékgépéről: a speciális, mozgásérzékelős vezérlővel ellátott konzol 250 eurónál biztosan olcsóbb lesz.
Vágólapra másolva!

Bár a japán gyártó még nem közölte a cég év végén megjelenő játékgépének hivatalos árát, egyik képviselője szerdán úgy nyilatkozott, az európai piacon a Nintendo Wii 250 eurónál, azaz hetvenezer forintnál olcsóbb áron kerül majd a boltokba. Ezzel az árral a masina a legolcsóbb új generációs játékgép lesz a piacon.

A Nintendo új konzolja gyengébb grafikai képességekkel rendelkezik a már kapható Xbox 360, illetve az ugyancsak karácsonyra érkező PlayStation 3 konzoloknál, viszont egyedi játékélményt biztosító, mozgásérzékelős vezérlőt fognek mellékelni hozzá. A vezeték nélküli kontroller egyaránt képes betölteni a virtuális teniszütő, kard, kormánykerék, horgászbot, vagy puska szerepét is.

A könnyű kezelést biztosító vezérlővel a cég olyan célcsoportokat is meg kíván hódítani, akik egyébként idegenkednek a videojátékoktól. A vállalat egyelőre még a Wii pontos piaci premierjének dátumát sem tűzte ki, azt azonban közölte, hogy az év végéig 4 millió darabot kíván eladni a játékgépből.

Nyerő a két képernyő

Bár jóval gyengébb grafikai megjelenítésre képes - és olcsóbb - a Sony PSP-nél, mégis világszerte népszerűbb riválisánál a cég hordozható konzolja, a Nintendo DS. A Game Boy fejlettebb utódjának tekinthető modellből idén divatosabb, vékony változat debütált Lite néven, s mivel ez a nők körében is népszerű, a cég október végén rózsaszín változatot is piacra dob belőle Európában is. (Érdekes egybeesés, hogy a Sony cég ugyancsak a napokban jelentette be, hogy pink színben is kapható lesz PlayStation 2 játékgépe.)

Könnyen irányítható játékaival a cég olyan vevőket is meg akar hódítani, akik korábban egyáltalán nem ütötték el idejüket videojátékok nyüstölésével. A Nintendo statisztikái szerint a német piacon a DS-t birtokló felhasználók 18 százaléka még sosem játszott korábban semmilyen videojátékkal.