Vágólapra másolva!
A Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője, Rafa Benítez elégedett, mert együttese bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Az ötszörös BEK-, illetve BL-győztes Liverpool kedden este 1-1-es döntetlent játszott az izraeli Maccabi Haifa ellen, és így 3-2-es összesítéssel az elitliga főtáblájára került.

Az angol csapat Peter Crouch góljával szerzett vezetést, amit Roberto Colautti, az izraeliek argentin játékosa egyenlített ki, beállítva a végeredményt. "Nehéz mérkőzés volt, de nagyszerű érzés, hogy kvalifikáltuk magunkat a csoportkörbe. Nagyon boldog vagyok. Ennél már csak jobban fogunk játszani" - mondta a spanyol tréner. A mérkőzésen a liverpooliaktól megsérült Stephen Warnock és Mohamed Sissoko is - előbbi sérülése nem súlyos, azonban a mali válogatott játékosának előreláthatólag két-három hetet kell majd kihagynia.

Valamennyi sorozatot, versengést egybevéve az ezredik mérkőzését játszotta kedden - a Crvena zvezda elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn - az AC Milan azóta, hogy Silvio Berlusconi a klub elnöki székébe került. A volt olasz miniszterelnök 1986-ban került a milánói egyesület élére, azóta a csapat folyamatosan az európai élvonalba tartozott, vagyis a hazai bajnokság, illetve kupa mellett a nemzetközi porondon is sok találkozón lépett pályára. Négyszer nyert BEK-et, illetve Bajnokok Ligáját (1989, 1990, 1994, 2003), kétszer Interkontinentális-kupát (1989, 1990), négyszer európai Szuperkupát (1989, 1990, 1994, 2003), hétszer olasz bajnokságot (1988, 1992, 1993, 1994, 1996, 1999, 2004), és egyszer végzett az élen a hazai kupasorozatban (2003). A Berlusconi-éra eddigi 999 összecsapásának mérlege: 522 győzelem, 292 döntetlen, 185 vereség.

A klubelnök 2004 decemberében időlegesen kénytelen volt lemondani az AC Milan irányításáról, mivel az egy hatályos jogszabály értelmében a miniszterelnöki tevékenykedésével összeférhetetlen volt. A klubelnöki posztot nem töltötték be, a vezetés Adriano Galliani alelnök kezébe került. Az idei parlamenti választásokat követően Romano Prodi került a kormányfői posztra, Berlusconit pedig - aki a Fininvest holdingon keresztül mindvégig a klub tulajdonosa maradt - június 15-én újra a Milan elnökévé választották. Az AC Milan kedden kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel jutott tovább a Crvena zvezda ellen.

Azt még nem tudni, hogy a Liverpool, a Milan, netán egy másik csapat fog révbe érni idén, ám az biztos: akár a 100 millió eurót is elérheti a BL 2006/07-es idényében győztes csapat bevétele, és ebben az összegben nincs benne az európai szövetség (UEFA) 40 millió eurós prémiuma. A futball- és üzleti szakemberek bevonásával készített tanulmány kimondja: a szponzori pénzek, a televíziós jogdíjakból befolyó összegek és a jegybevételek egyre növekednek, és nem lenne meglepő, ha a döntőben diadalmaskodó együttes minden eddiginél nagyon nyereséget könyvelhetne el. A 2005-ben élen végzett Liverpool megközelítőleg 70 milliót kaszált, az idei győztes Barcelona mérlegét még készítik.

A 2004-ben BL-első FC Porto csak 12 millió eurót keresett az UEFA-pénzeken túl. Az indoklás szerint azért, mert a portugál gárdának nincs akkora vonzereje, mint az angol vagy a spanyol együttesnek.