Vágólapra másolva!
A mai labdarúgásról sokszor elmondták már, hogy nemcsak sport, hanem egyben a szórakoztatóipar része is, és néhány éve az FC Schalke 04 menedzsere, Rudi Assauer túlságosan is komolyan vette ezt a kijelentést.

A szivarozásáról elhíresült sportvezető ugyanis kitalálta, hogy a klub fennállásának 100. évfordulójára egy musicalt kellene írni! A gondolatot tett követte, és a gelsenkircheni Musiktheaterben be is mutatták a darabot, amelynek címe "Nullvier - an Gott kommt keiner vorbei", azaz szabad fordításban: Nulla-négy - Istent senki sem cselezi ki". "Sokak szerint teljesen megőrültem, de ezt már mások is mondták. Ami biztos: én egyetlen más klubról sem hallottam, amelyről színdarabot írtak volna" - jelentette ki magabiztosan Assauer.

Az AC Milan mesterére, Carlo Ancelottira nem jellemző, hogy a látványos játékot és a szórakoztatást a sikeresség elé helyezné, lánya, a 23 esztendős Katia viszont inkább a showbusinessben szeretne karriert csinálni. A hölgy néhány éve az egyik legnagyobb olasz tehetségkutató műsorban, az Amiciben lépett fel (a show-t egyébként Silvio Berlusconi egyik televíziós csatornája, a Canale 5 vetíti), de nem sok sikert aratott. A nézők szavazatai alapján ugyanis a huszonöt versenyzőből az utolsó helyet szerezte meg, ő kapta a legkevesebb voksot, mégpedig a közönség indoklása szerint azért, mert túlságosan bizonytalan volt, és kevés volt benne az átütőerő.

Hollandiában egy focista lánya került az újságokba: a Feyenoord kapusa, Patrick Lodewijks ugyanis az egyik játékvezető viselkedését hasonlította kislányáéhoz. Történt ugyanis, hogy a rotterdamiak FC Twente elleni bajnokiján a bíró, Ben Haverkort egy erősen kétségbe vonható tizenegyest adott az enschedeieknek, mire Lodewijsk odaszaladt a sípmesterhez, és odaadta neki a labdát, a következő szavak kíséretében: "Itt van a labdája, ez úgyis az ön meccse." A kapus legnagyobb meglepetésére a bíró erre többször is kinyújtotta rá a nyelvét. Erre mondta Lodewijks: "Ha otthon a lányom ezt csinálja, akkor azonnal bezavarom a szobájába."