Elhunyt Kent Andersson világbajnok motorversenyző

Vágólapra másolva!
Svédországi otthonában, Landvetterben 64 éves korában váratlanul elhunyt Kent Andersson kétszeres világbajnok motorversenyző.
Vágólapra másolva!

Andersson, aki a 125 köbcentisek között 1973-ban és 1974-ben nyerte meg a gyorsaságimotoros-vb-t, negyven esztendős pályafutása során 18 futamgyőzelmet aratott: 14 alkalommal a nyolcadliteresek mezőnyében, négyszer pedig egy kategóriával feljebb, a 250 köbcentiseknél. Pályafutása során Yamaha motorkerékpárokkal versenyzett mind a 125-ös, mind pedig a 250 köbcentis kategóriában.

Élete utolsó éveiben tagja volt a Yamaha Classic Racing Team-nek, és gyakran fordult meg oldtimer rendezvényeken. 2001-ben Börje Johanssonnal díszvendége volt a 25. gyorsasági motorsport találkozónak, amelyet Németországban, a Sachsenringen rendeztek meg. Egy évvel később, 2002. május 26-án ugyanitt szintén díszvendégként szerepelt, akkor a németországi pálya 75. születésnapját ünnepelték.

Halála előtt egy héttel kilátogatott a Yamaha Classic Racing Teammel a Skót Nagydíj rajtjára. Kent Andersson hirtelen távozásával egyik nagy alakját és legendás versenyzőjét veszítette el a Yamaha, valamint a svéd és a világszintű motorsport.

MTI / [origo]