Még mindig sok itthon az illegális szoftver

Vágólapra másolva!
Magyarországon az illegális szoftverek használatának mértéke 42 százalék, ami az európai átlagnál 7 százalékponttal magasabb - derül ki a szoftvergyártókat tömörítő Business Software Alliance (BSA) adataiból.
Vágólapra másolva!

A szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint a régióban a BSA-nak Magyarország az egyik kulcsfontosságú állama, ezért is céljuk a szoftverkalózkodás mértékének csökkentése. Ismertetése szerint az illegalitási arány Ausztriában a legjobb, 26 százalékos, míg a szintén kulcsfontosságúnak tartott Oroszországban eléri a 80 százalékot.

A lopott szoftverek átlaga Kelet-Közép-Európában 69 százalékos, 2 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt. Georg Herrnleben, a BSA közép-kelet-európai igazgatója elmondta: a jövőben az iparágnak egymillió euró veszteséget okozó tevékenység visszaszorítása érdekében a hatóságokkal is együtt kívánnak működni, a leginkább érintett kis- és középvállalkozásoknak pedig segítséget nyújtanak számítógépes szoftvereik legalizálásában.

A szervezet reményei szerint hazánkban évente 2 százalékponttal fog csökkenni az illegális programok részesedése. A cél elérését azonban nehezítheti a magyar gazdaság helyzete: a tapasztalatok szerint a cégek a növekedő anyagi terhek miatt először informatikai kiadásaikat igyekeznek lefaragni. Az igazgató példaként megemlítette: a szintén gazdasági gondokkal küzdő Németországban kevesebb mint tíz év alatt 48 százalékról 27 százalékra tudták csökkenteni az illegalitási arányt. A BSA oktatással is segíteni kívánja a szoftverkalózkodás csökkenését: jövőre iskolákban szerveznek ismeretterjesztő órákat.