Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott november 15-én, valószínűleg Székesfehérváron, a Kanada elleni barátságos mérkőzéssel búcsúztatja majd a 2006-os esztendőt. Előtte október 7-én, a Puskás Ferenc-stadionban Törökországgal, majd négy nappal később Máltán vív Európa-bajnoki selejtezőt a nemzeti együttes.

"A törököket Nagy Tamás térképezte fel, aki a nyári vb előtt négyszer is látta őket, de megtekintette a Málta elleni összecsapásukat is. Ennek ellenére nehéz lesz felkészülni ellenük, mivel több szerkezetben is képesek játszani és emellett technikásak is. Fatih Terim török kapitánynak sem lesz könnyű dolga velünk, mivel ő a norvégok elleni vereségünket látta, szerencsére" - mondta az MLSZ székházában tartott sajtóbeszélgetésen Bozsik Péter szövetségi kapitány, aki nemrég Berlinben járt egy nemzetközi konferencián, amelyen kollégáival találkozott. Elmondása szerint leginkább a passzív lesről, illetve az egycsatáros játékról - a magyar válogatott is ebben a szerkezetben futballozik - alakult ki szakmai vita.

A máltai meccsel kapcsolatban megjegyezte, hogy az sem lesz könnyű találkozó, hiszen a törökök is nagyon megizzadtak velük szemben. A szakvezető nem kívánta elvárását pontokban megfogalmazni, ugyanakkor a szigetországban győzelmet vár.

"A kerethirdetés jövő héten lesz, nagy változás nem várható. Van egy külföldön játszó labdarúgó, akire felhívták a figyelmemet, őt külön figyelem majd, de nevet egyelőre nem szeretnék mondani" - árulta el Bozsik, majd egy felvetésre hozzátette, a kapuban a norvégok elleni bakija ellenére továbbra is Király Gáborra számít.

A kapitány elmondta, van elképzelése, miként akadályozza meg, hogy ismét remegő lábakkal lépjenek pályára a játékosok a hazai Eb-selejtezőn. Mint megjegyezte, egyes labdarúgókkal le fog ülni beszélgetni. "Még most sem tudom igazán, miért alakult úgy a norvégok elleni mérkőzés. Talán a felfokozott várakozások és a túlzott bizonyítási vágy miatt görcsöltünk be. Boszniában ugyanakkor sikerült bebizonyítani, hogy nem a tétmeccs nyomja agyon a játékosokat" - tekintett vissza a norvégokkal szemben 4-1-re elveszített és a bosnyákok ellen 3-1-re megnyert első két selejtezőre Bozsik.

A szakvezető örömét fejezte ki, sőt elvárhatónak tartja, hogy elhunyt édesapja, a 101 válogatottságával rekorder Bozsik József jó barátjáról, a hat éve a Kútvölgyi Kórházban kezelt, jelenleg az intenzív osztályon fekvő Puskás Ferencről nevezhetik el Kispesten az Ady Endre utat, amely a Bozsik-stadionhoz vezet.