Vágólapra másolva!
A labdarúgó Bundesligában szereplő magyar futballisták az elmúlt két éjszaka történései után nagyon aggódnak Budapesten élő szeretteikért, akikkel szinte folyamatosan telefonkapcsolatban vannak - derült ki a dpa német hírügynökség körkérdéséből.

"Remélem, senkinek nem esik bántódása, abban is bízom, hogy nem romlik tovább a helyzet" - mondta az FSV Mainz 05 együttesének játékosa, Szabics Imre. "Nagy baj, ha egy miniszterelnök hazudik. A politikusoknak igazat kell mondaniuk. Nem tudom, hogy ilyenkor vajon a lemondás helyes döntés-e, de ez nem tűnik rossznak, még akkor sem, ha nekem korábban tetszett Gyurcsány Ferenc munkája."

Dárdai Pál, a Hertha BSC futballistája, a magyar válogatott csapatkapitánya a miniszterelnök-kérdésben nem foglalt állást. "Majdnem ezer kilométer távolságból nem lehet reálisan megítélni, mi, miért történt valójában, ezért azt sem tudom, hogy távoznia kell-e Gyurcsány Ferencnek. A rendbontást viszont elítélem, a politikai erőszak elkövetői között sokan vannak, akik a magyar stadionokban is botrányokat okoztak. A televíziós felvételeken több futballhuligánt is fel lehetett ismerni. Folyamatos kapcsolatban vagyunk a feleségemmel, az otthon élő rokonokkal, szerencsére eddig mindenkivel minden rendben."

Szélesi Zoltánnak, az Energie Cottbus légiósának a felesége Budapesten maradt."Természetesen többször beszéltem a párommal és a szüleimmel, szerencsére olyan részen laknak, ahol nem volt botrány. Folyamatosan figyelem a magyarországi híreket, remélem, hamar rendeződik a helyzet."

Hajnal Tamás, a másodosztályú 1. FC Kaiserslautern középpályása nem nyilatkozott a Budapesten történtekről. "Számomra a csapat sikere az elsődleges, kizárólag erre koncentrálok. Sajnálom a történteket, de számomra jelenleg a futball a legfontosabb, hiszen ezért jöttem Németországba. A családtagjaimért természetesen aggódom, de szerencsére minden rendben van velük."