Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság listavezetője, a Portsmouth együttese Boltonban lép pályára a hétvégi fordulóban, a találkozó érdekessége, hogy a kispadokon a vesztegetési botrányban érdekelt Harry Redknapp és Sam Allardyce ül. A spanyol bajnokságban három komoly meccset is rendeznek: a Barcelona a Valenciát, a Betis a Real Madridot, az Atléticó Madrid pedig a Sevillát fogadja. A Bundesligában magyar rangadóra kerül sor, Dárdai Pál Herthája Mainzba, Szabics Imre csapatához látogat.

Szombattól hétfőig tart az angol labdarúgó Premier League hatodik fordulója, melynek legnagyobb kérdése, hogy folytatja-e menetelését az óriási meglepetésre listavezető Portsmouth?

A kikötővárosi gárda öt kör után veretlenül áll a tabella élén úgy, hogy még gólt sem kapott. Hétfőn este a Bolton Wanderers lesz a csapat vendége, s a párharcnak némi pikantériát ad az, hogy mindkét fél vezetőedzőjét - Sam Allardyce (Bolton), Harry Redknapp (Portsmouth) - megvádolták a hét elején kirobbant vesztegetési botrányban.

A forduló zárómérkőzése előtt várhatóan nagy lesz a nyomás a hazaiakon, hiszen a jelenleg második Manchester Unitedre és harmadik, címvédő Chelsea-re is könnyű feladat vár szombaton. Amennyiben begyűjtik a kötelező győzelmet, megelőzik az idény meglepetéscsapatát, amely így csak újabb három ponttal őrizheti meg vezető pozícióját.

Az MU Máté Péter együtteséhez, az újonc Readinghez látogat, míg a PL másik, magyar játékost is foglalkoztató gárdája, a Watford (Priskin Tamás) a Wigan vendége lesz.