Az EKB folytathatja a kamatemelést

Vágólapra másolva!
Folytatódó kamatemelésről beszélt szerdán az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának finn tagja. Erkki Liikanen szerint az olajárak csökkenése önmagában nem fogja meg az inflációt, ezért lesz szükség további emelésekre. Ugyanakkor német elemzők figyelmeztettek: nem volna célszerű 3,5 százalék fölé emelni az uniós kamatszintet. A piac idén még két emelést vár az EKB-tól.
Vágólapra másolva!

Az alacsonyabb olajárak nem fogják vissza az Európai Központi Bank kamatemelési lendületét, ha a gazdasági növekedés tovább erősödik az euróövezetben, jelentette ki az EKB kormányzótanácsának tagja, a finn Erkki Liikanen, aki a vezetése alatt álló Bank of Finland egyik találkozóján beszélt erről.

Arra a kérdésre, hogy az olajárak mostani csökkenése nyomást gyakorol-e az EKB-ra a további szigorítás tekintetében, Liikanen így felelt: az EKB mindig a rendelkezésére álló legutolsó információt használja.

Ugyanakkor Gernot Nerb, a német Ifo gazdaságkutató vezető közgazdásza szerint az EKB-nak óvatosnak kell lennie a további kamatemeléseket illetően, tekintve a csökkenő inflációt és a gazdaság jövő évi valószínűsíthető lassulását. Nerb szerint nincs szükség arra, hogy a kamat 3,5 százalék fölé emelkedjen, az euróövezeti gazdaság fejlődése szempontjából ezt a szintet tekinti most "semlegesnek" az Ifo. Az olajárak legutóbbi csökkenése segíti az euróövezet gazdaságát a 2 százalékos inflációs küszöb betartásában.

Elemzők az idén még kétszer várnak kamatemelést az EKB-tól, amelynek eredményeként a jelenlegi 3 százalékos irányadó kamatszintet 3,5 százalékra valószínűsítik nőni. A következő, október 5-i kamatdöntő ülésen negyed százalékpontos emelést várnak, 3,25 százalékra.

2005. december óta az EKB négyszer emelte a kamatot, egyenként negyed százalékponttal. A finn jegybank kedden erősen emelte a finn gazdaság idei és jövő évi növekedésére vonatkozó várakozásait: az ideit 5,4 százalékra a korábbi 3,4 százalékról, a jövő évit 3,2 százalékra a korábban valószínűsített 3,0 százalékról. Tavaly a finn hazai össztermék 2,9 százalékkal nőtt.