Az indonézek elnökükkel sms-eznek

Vágólapra másolva!
Sajátos "szolgáltatást" vezettek be Indonéziában: az elektronikus kormányzati rendszer részeként az elnök közzétette (vélhetőn nem privát) telefonszámát azzal, hogy az oda küldött sms-ekben mondhatják el panaszukat a lakók.
Vágólapra másolva!

Kétmillió panaszos SMS-t kapott Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnök, és ezzel igen elégedett: maga szorgalmazta ugyanis 2005 júniusában, hogy akinek gondja van az állami bürokráciával, küldjön erről neki személyesen rövid szöveges üzenetet mobil telefonjára, a 0811108849 számra.

A felhívásnak (és a bürokráciának) olyan visszhangja lett, hogy a szám használhatatlanná vált, de a posta talált megoldást: aki továbbra is személyesen az elnöknek kíván panaszt tenni, megteheti a 9949 számon, amely az államfő születésnapjára, 1949 szeptember 9-ére utal.

Két üzenet a 9949 számra érkezettek közül: "Melóra van szükségem, Elnök Úr! Meg egy asszonyra is, és randevút szeretnék vele. Segítsen nekem, ugye Ön az elnök?" "Elnök úr, mobil telefonra lenne szükségem, mert a férjem nem hajlandó nekem kölcsönadni az övét." Az nem derült ki, hogy az utóbbi üzenetet kinek a készülékéről küldte az asszony.

Ennél azért komolyabb visszajelzések is érkeztek már: az elnök honlapján olvasható statisztika szerint a legtöbb visszajelzés a közigazgatási szolgáltatásokkal kapcsolatban érkezik, de a polgárok sms-hegyre tűzték az oktatás és a korrupció kérdését is - amellett, hogy nem is kevesen elégedettségüket fejezik ki a közigazgatással kapcsolatban.

Az SMS igen népszerű távközlési műfaj Indonéziában, a világ negyedik legnépesebb országában, ahol a lakosságnak alig 4 százaléka rendelkezik vonalas telefonnal.

MTI - [origo]