Vágólapra másolva!
Majdnem pontosan egy évvel azután, hogy tavaly október 16-án  célba ért sportpályafutása utolsó profi triatlon versenyén, a tizenkétszeres Ironman-győztes Kropkó Péter új műfajra váltott. "Megtettem, mert elhittem" címmel írt könyvet, amelyben nemcsak a pályafutására tekint vissza, Bene János szerzőtársával egyfajta személyiségfejlesztési célzattal vetette papírra gondolatait.

Kropkó Péter versenyzői pályafutását jó néhány megdöbbentő adattal lehet megvilágítani: az év triatlonistája címet idehaza tizenhatszor kiérdemelt sportember hozzávetőleg hetvenezer kilométert úszott, hatszázötvenezret kerékpározott, száznegyvenezret futott, elhasznált százkilencven pát futócipőt és húsz kerékpárt. S amire az eredményei közül a legbüszkébb lehet: ötvenegyszer teljesítette az Ironman távot - azaz egymás után a 3,8 km úszást, 180 km kerékpározást és a maratoni futást -, és tizenkét alkalommal elsőként ért célba.

"Nincs is annál szebb, mint amikor például a japán Okinaván egy japán és német zászló kíséretében legmagasabbra kúszott trikolorunk, büszke-bús himnuszunkkal megízesítve! Még ma is kiráz a hideg, ha arra gondolok, milyen felemelő és talán bátor dolog egyedül énekelni, potyogó könnyekkel, tizenötezer idegen ember csöndjében" - emlékezik vissza a most megjelent könyvében Kropkó Péter, de amint a bemutatón fogalmazott, nem egy tipikus sportkötetet írt:

"A sport nem csupán cél, de eszköz az egészséghez. A sportteljesítmények megtanítanak a koncentrációra és a kitartásra, így segítenek, hogy az élet minden területén elérhessük hihetetlennek tűnő álmainkat is. Többek között azért is írtam meg ezt a könyvet, hogy módszert adjon a sportolás alacsonyabb és később magasabb szintű űzéséhez, ugyanakkor motivációt jelentsen a kevésbé látványos életvitelben is" - vallja Kropkó Péter, aki mindennapjainak küzdelmét párhuzamba állítja azokéval, akiknek az életmódja nem teszi lehetővé az övéhez hasonló látványos végeredmények elérését, mindazonáltal egyfajta személyiségfejlesztési célzattal igyekszik rávezetni a sikeres életútra.