Gázolaj a WRC-ben

Vágólapra másolva!
Gázolaj került a 307 WRC üzemanyagtankjába - derült ki abból a vizsgálatból, amelyet a Peugeot Sport és a versenyautót felkészítő BSA indított azután, hogy a szezonzáró Mecsek-ralin megállt a kocsi Janikáék alatt. A bajnokságot elbukták, az eset előtt továbbra is értetlenül állnak - dízelt persze nem ők töltöttek a tankba...
Vágólapra másolva!

A Peugeot 307 WRC 2004-ben és 2005-ben is hivatalos résztvevője volt a ralivilágbajnokságnak anélkül, hogy a motorral kapcsolatban akár a legapróbb meghibásodás felmerült volna. 2006-ban sem a privát csapatok által üzemeltetett, sem pedig a nemzeti bajnokságokon szereplő 307 WRC-k esetében nem tapasztaltak motorhibát egyetlen alkalommal sem. Ezért döntött úgy a Peugeot Sport és a 307 WRC-t felkészítő BSA csapat, hogy a Peugeot Hungária által nevezett 307 WRC Mecsek-ralin bekövetkezett motor-meghibásodása ügyében vizsgálatot kezdeményez.

A verseny előtti péntek délután a Peugeot Hungária támogatásával induló 307 WRC részt vett a pécsi repülőtéren megrendezett gyorsulási versenyen, valamint a prológon, ahol az autó tökéletesen működött. A prológ után a WRC-t az elrendelt parc fermében helyezték el. Másnap reggel ifj. Tóth János az első gyorsasági szakasz után jelezte, hogy az autó motorja időnként erőtlen, majd a harmadik gyorsaságin végképp megállt.

A szervizcsapat elemezte a fedélzeti számítógépek adatait és szoftvereit, azonban a motor karakterisztikájával és beállításaival kapcsolatban mindent rendben találtak. Ezt követően szakértők az autó motorját megvizsgálták, és semmilyen mechanikai problémát nem találtak, ami a motor meghibásodásához vezetett volna. Emiatt arra a következtetésre jutottak, hogy a meghibásodás az üzemanyag minőségére vezethető vissza, ezért a csapat mintát vett a gépjármű üzemanyagtartályából és a tankoláshoz használt hordóból.

A Peugeot Sport megbízására készült vizsgálat szerint ez utóbbiban talált üzemanyag minősége megfelelő volt. Ezzel szemben a 307 WRC üzemanyag tarályából származó mintában 30%-nyi gázolajat találtak! Ebből az következik, hogy az autó üzemanyagtartályába valaki 12 liter gázolajat töltött!

A komputer adatainak tanúsága alapján az autóban 11 liter üzemanyag volt, amikor péntek este beállt a parc fermébe, és 23 liter lett, amikor másnap reggel kiállt onnan. Az első tankolózónából 43 liter üzemanyaggal indult az első gyorsasági szakaszra ifj. Tóth János. Ilyen mennyiség nem kerülhet véletlenül az autóba.

Fontos tudni, hogy a 307WRC tankolásához a hátsó csomagtérfedelet ki kell nyitni, és az így hozzáférhető üzemanyagtartály betöltő csonkján keresztül kell betölteni az üzemanyagot. A vizsgálatokból azonban kiderült, hogy az üzemanyagtartály légtelenítő csonkján keresztül töltötték be a gázolajat.

Ez a magyarázata annak, hogy a motor meghibásodása nem közvetlenül a reggeli rajt után következett be, hanem a tank légtelenítő csonkján keresztül folyamatosan szivároghatott át a gázolaj a tankba. A Peugeot Hungária és a csapat minden támogatója értetlenül áll a helyzet előtt és az ügyben vizsgálatot kér.