Visszakapja műsorát az autóbaleset után

Vágólapra másolva!
Az egy hónapja súlyos balesetet szenvedett Richard Hammond már jól van, nemsokára elhagyhatja a kórházat, sőt, még a műsorvezetéshez is visszatérhet.
Vágólapra másolva!

A Top Gear nevű autós tévéműsor arca, Richard Hammond majd' ötszáz kilométer per órás sebességgel borult fel egy dragster-autóval, amikor meg akarta dönteni a brit sebességrekordot. A balesetet szerencsésen megúszta, még a műsorvezetéshez is visszatérhet, ahogyan kezdettől fogva szerette volna.

A szándékot most már a BBC részéről is megerősítették, olyannyira, hogy rögtön egy kétmillió fontról (azaz mintegy 780 millió forintról) szóló szerződést is aláírtak a műsorvezetővel. A megállapodás két évre szól, addig tehát biztosan Hammond fogja vezetni a Top Gear-t. Közeli barátai szerint ez a férfi felépülését is nagyban segíti, hiszen a show az életet jelenti neki.

Más kérdés, hogy Hammond állapota azért még nem teljesen stabil: a balesetben ugyanis megsérült az agya, ami miatt akadozik a rövidtávú memóriája. Az alapvető dolgokra tehát emlékszik, hiszen családját, barátait is felismeri, de az például nem mindig jut eszébe, hogy ezek az emberek előző nap bent jártak-e nála, vagy sem.