Vágólapra másolva!
A szezon egyik legnagyobb derbijére készül Olaszországban az Inter és a Milan labdarúgócsapata, a Serie A 9. fordulójában ugyanis a kéz milánói együttes egymás ellen lép pályára. Angliában a listavezető Manchester Unitedre nagy csata vár a harmadik helyen álló Bolton Wanderers otthonában, Németországban a veretlen Eintracht Frankfurt a Bayern Münchenhez látogat.

A pályaválasztó AC Milan számára nagyon fontos, a "vendég" Internazionalénak pedig presztízskérdés a szombati milánói derbi, az olasz labdarúgó-bajnokság, a Serie A őszi idényének legnagyobb rangadója.

A 9. forduló csúcsmeccsén a vereség szinte elfogadhatatlan a hazaiak számára, hiszen a szezonra vonatkozó nyolc pont büntetés miatt 11 pont távolságra vannak az éllovas városi riválistól. Az Inter győzelme így 14 pontosra, azaz szinte behozhatatlanra növelné előnyét, igaz, akár az is előfordulhat, hogy a következő fordulót azonos ponttal kezdi a két csapat.

"Amennyiben csak a pályán elért eredmények számítanának, harmadikok lennénk, de most nem csak azok számítanak. A szezon legfontosabb néhány napja előtt állunk, nem vitás" - mondta Carlo Ancelotti, az AC Milan edzője, utalva a derbire, illetve arra, hogy a bundabotrányban érintett négy gárda, köztük a milánóiak fellebbezéséről legkésőbb kedden dönt az Olasz Olimpiai Bizottság döntőbírósága. A grémiumtól a Milan pontbüntetésének törlését kérte.

Ancelottinak az összecsapás előtt továbbra is csapata gyenge támadójátéka miatt főhet a feje, hiszen a meccseken kifejezett "góliszonyban" szenvednek játékosai, különösen támadóira igaz a megállapítás.

A hétközi fordulóban remeklő, s ezzel az élre ugró Intrernazionalénál lényegesen kevesebb a gond. Igaz ez annak ellenére, hogy Roberto Mancini edző egyik legnagyobb sztárját, Adrianót egy hétre hazaküldte Brazíliába, remélve, hogy a pihenés segít megoldani a csatár hónapok óta tartó mélyrepülését.

A brazilon kívül ugyanakkor a többi játékos egyre jobb formába lendül, amelyet a Livorno elleni 4-1-es siker is jól mutat.

"A Milan-Inter volt az a meccs, amelyet gyermekkorom óta mindig megnéztem a televízióban, de most végre én is részese lehetek. Azt reméljük, hogy remek hangulatú összecsapás lesz, amely után az élen szeretnénk maradni" - mondta Fabio Grosso az Inter nyáron igazolt világbajnoka.

A fordulóban az Interrel azonos ponttal álló Palermo a Fiorentinához látogat, míg a harmadik AS Roma az Udinesénél vendégeskedik.